Tisztelt Dósa Mariann!

2013. június 28. 18:15

Én a kedves, ismeretlen fiatalokban sem bízok annyira 1989 óta, miattuk csak Mimi vécéjét láthatta az Indexen. Állítólag ez a lendületes, fiatal újságírás.

2013. június 28. 18:15
Farkasházy Tivadar
Farkasházy Tivadar
Magyar Narancs

„Igen, én Orbán-fóbiában szenvedek, ugyanis ő határozza meg életem minden percét, fogyó óráimat, s félek, a fiaimét és az unokáimét is. Most meg megy a vita egy vécéről, meg arról, hogy három szegény milliárdos gyűlöletbrigád kívül rekedt, s csak 60 lapot hívtam meg. Gratulálok. Ez persze nem Önnek szól, hanem akik ezzel csesztetnek. OV meg egy jót röhög. (…)

1998-ban az szerepelt a Hócipő címlapján, hogy válaszd a legkisebb rosszat. Most sem tudok mást ajánlani. Magának még van ideje, váltsa valóra generációjával az elképzeléseit, bár én a kedves, ismeretlen fiatalokban sem bízok annyira 1989 óta. Akkor miért kell ennyire fikázni az idősebbeket? Mérayval, Konráddal, Hellerrel, Paul Lendvaival kezdődött a beszélgetés, akik '56 és a hetvenes évek óta harcolnak az egypártrendszer ellen. Utána egy '68-as, '77-es prágai úr, Petr Pithart – Csehszlovákia első szabad miniszterelnöke 1990-ben – levele következett, aki kereszténydemokrata és Orbán zsarnoksága ellen buzdított. Csak ehelyett Mimi vécéjét láthatta az Indexen. Állítólag ez a lendületes, fiatal újságírás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2015. március 21. 16:30
Teddykém mesélj a doktor bácsinak! Ugye a csúnya Viktor bácsi az oka annak, hogy majd összedöl a 100 éves házad? Ő az oka annak is, hogy elleptek a pókok, darazsak. És csak nem azért hívtad meg a baloldal színe javát, mert hátha rájuk döl a házad?
GáborGábor
2013. július 22. 14:35
Tökéletes iromány, minden szavával egyetértek!(!
USsange
2013. július 17. 20:46
Ez még mindig a mimi vécéjénél tart? :)))))))))
hátakkor
2013. július 16. 00:59
én egy , egyetlen csajt ismerek, aki szerint a csávónak van humora. De ennek az egyetlen csajnak sincs..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!