Egyszerű dolgok

2013. július 26. 14:16

Négyévente változó családtámogatási rendszer esetén igazából nem lehet gyermeket tervezni. Főként akkor nem, ha két alapvetően ellentétes szemlélet váltja egymást.

2013. július 26. 14:16
Korompay Csilla
Magyar Hírlap

„A gyerek nem három évig gyerek. Hanem legalább tizennyolc évig, sőt megesik, hogy valaki még nagypapaként is az. Aki tehát »gyermeket tervez«, nem három évre tervez, hanem legalább tizennyolcra, valójában persze sokkal tovább. Ez természetesen érvényes a második, harmadik, negyedik, ötödik, stb. gyerekre is. Félve írom le, akkora közhely: a gyerek hosszú távú befektetés. Egy hosszú távú befektetést pedig nem lehet folyvást változó kondíciókra tervezni. Vagyis négyévente változó családtámogatási rendszer esetén igazából nem lehet gyermeket tervezni. Főként akkor nem, ha két alapvetően ellentétes szemlélet váltja egymást.

Az egyik a munkaalapú, a gyermeknevelést adó- és járulékkedvezményekkel segítő rendszer, amelyben az emberek nem azt látják, hogy állam bácsi nagylelkűen osztogat, hanem azt érezhetik a dolgozó szülők, hogy megbecsülik a munkájukat azzal, hogy jövedelmük egy részét nem kell befizetniük a nagy közösbe, hanem a gyermekeikre fordíthatják. A másik gondolkodásmódot tökéletesen szemlélteti az Együtt-PM tegnapi üzenete: a családi adózás a gazdagoknak kedvez, a munkanélküliek nem tudnak belőle profitálni, ezért ha a szövetség leváltja a jelenlegi »rezsimet«, akkor olyan adórendszert vezet be, amely visszaállítja a társadalmi szolidaritást. Az MSZP reakciója ugyancsak kimerült a »legszegényebbek« miatti aggodalomból.

Emlékezzünk, az adókedvezmény bevezetése óta a baloldal azért bírálta folyamatosan az intézkedést, mert »családok tízezrei nem tudják igénybe venni« azt. Most, hogy a kormány döntése szerint a jövő évtől már a járulékokból is levonható a kedvezménynek az a része, amelyet az alacsonyabb jövedelműek eddig még nem tudtak felhasználni, s így azok a bizonyos »családok tízezrei« is havi több tízezer forinttal több pénzből gazdálkodhatnak, a baloldal az egyik legegyszerűbb emberi tulajdonságot, az irigységet használja demagógiájához. Főként a legszegényebbek irigységére épít, azokéra, akiket amúgy mélyen lenéz, viszont előszeretettel használ kampányfogásként.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. július 26. 16:51
A gyerek a munkaerő újratermelése. Csak már rosenfeld, meg czermanik a család ellen volt. 52 m2 lakás -- mindkét szülőnek dolgozni kell stb. A "főállású anya" kategóriát kellett volna már a 60-as években bevezetni.
miloka
2013. július 26. 16:35
Segíteni kell a gyermekes családokat a gyerekkedvezménnyel. Nagyon jó lenne ha már túllépnének a libsik is azon a szemléleten, hogy azokat kell támogatni, akik megélhetési forrásként szülik a gyerekeket. Már 14-15 éves kortól.
magnamater
2013. július 26. 15:58
A Ciános kezdte elcseszni a dolgot: a bűnözés haszna a gyereknevelésbe lett beszámítva, ugyanezen bűnöző elemek kivétel nélkül segélyben részesültek, az alja került felülre, s nemcsak ütik alovat, amelyik húz, de agyon is verik..
citizen queen
2013. július 26. 15:58
Lényeglátó, jó cikk. Amikor az ostoba Kormoskata pár napja izzó szemmel arról értekezett a kamerák előtt, hogy a "legszegényebbek" nem részesülnek a családi adókedvezményből, akkor bizony kicsúszott egy káromkodás a számon. A családi adókedvezmény lényege ugyanis éppen az, hogy az a család részesülhet benne, ahol van kereső, dolgozó családtag. A segélyes, megélhetési gyeregyárosokat pedig ne támogassa az állam mások adójából! Láttuk már, épp a maszop-kormányok idején, hogy micsoda zsákutca az egész. Ezt ne hozza vissza senki. Az E14-Pm pedig miféle "liberális" párt, amikor meg akarja szabni állami eszközökkel, hogy az állampolgárok mely rétegekkel legyenek szolidárisak? Köszi, de életük végéig szociális segélyre berendezkedett "kiscsáládokat" nem szeretnék finanszírozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!