A békés buzizgatás hete

2013. július 05. 12:50

Békésen elbuzizgatunk nicknevek vagy gondosan kiválogatott társaságok mögé bújva, ahelyett, hogy egyszer beszélnénk egy meleggel az érzéseiről, a helyzetéről.

2013. július 05. 12:50
Schreier Vanda
Campusonline

„Én nem vagyok a melegek házasodása mellett, valahogy számomra ez egy ismeretlen terület, de egy olyan terület, amivel nem biztos, hogy ki tudnék egyezni. De törekszem arra, hogy megértsem a vita mindkét felét. Kíváncsi vagyok az érvekre és ellenérvekre, miközben egyik oldalt sem vetem el. Tisztelem a meleg kultúrát, és ezerszer jobban érdekel, hogy milyen művészeti programok vannak a fővárosban. Jobban érdekel, mert a könyvespolcomon olyan homoszexuális írók vannak, mint Oscar Wilde, Thomas Mann vagy Coctaeu, de a CD-k között is van Freddy Mercury-tól lemezem, és Warhol képeit is szeretem. Mert ezekre az emberekre is úgy tekintek, mint emberekre. Nem érdekel, hogy milyen a szexuális hovatartozásuk. Éppen emiatt nem vonz semennyire sem a riói karnevált idéző felvonulás sem, mert ott sokkal inkább az kap hangsúlyt, hogy valaki meleg, semmint az, hogy ő valójában egy ugyanolyan ember, mint én.

De Magyarországon eddig sem jutunk el. Vagy buzi vagy, vagy homofób. Békésen elbuzizgatunk nicknevek vagy gondosan kiválogatott társaságok mögé bújva, ahelyett, hogy egyszer beszélnénk egy meleggel az érzéseiről, a helyzetéről. Aki pedig köcsögözik a neten, az ezzel a tettével ismeri el, hogy Magyarországon homofóbia van. Viszont valaki végre vehetné a fáradtságot, hogy megértse, egy heteroszexuálisnak mennyire furcsa helyzetet teremt, amikor kényelmetlenségbe kényszerítik akár a túlzott nyíltsággal, akár egy agresszív fellépéssel. Hiányzik a vitából az emberség és a kultúra.

A békés buzizgatás hete következik most, mert háttérbe szorul a kultúra, és helyette a hangoskodásé a főszerep. Megint.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2013. július 06. 07:23
A szeknek a hálószoba falai között van a helye,aki propagálja a tévelygéseit az elmebeteg!Tehát nem a nyilvánosságra tartoznak az emberek nemi szokásai,de látszik hogy a tévejgők abban is az élvezeteket keresik amikor nyilvánosan vonulgatnak aligöltözötten széklábbal,szines esernyőkkel szekszelnek,ez már több mint deviancia!
1120
2013. július 06. 01:16
"A békés buzizgatás hete következik most, mert háttérbe szorul a kultúra, és helyette a hangoskodásé a főszerep. Megint." Most akkor békés buzizgatás van/lesz, vagy hangos? El kéne dönteni, bogaram... :)
Moses Hess
2013. július 05. 23:03
Majd, ha az ortodox zsinagógákban az ortodox rabbi összeadja a buzeránsokat, akkor tovább filozofálunk erről a súlyos szexuális devianciáról!Mózes öt könyve a zsidóság és a kersztény és Iszlám szellemi és erkölcsi fundamentuma. héberül így hangzik: VE’ET ZÁCHÁR LO TISKAV MI’SKVÉI ISÁ – TOÉVÁ HU”. Mondja a törvény (héberül)! Azaz ne háljál úgy férfival, ahogyan az asszonnyal hálsz. 1 Mózes 19:1-13; 3Mózes (Leviták 18,22 ) (KERESZTÉNYI rész: Róma 1:26-27; 1 Korinthus 6:9) BÜNTETÉS: „És ha valaki férfival hál úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok.” (Leviták. 20,13). Erre buzik nincs mentség! A buzi zsidóknak mégannyira sem! A buzi zsidók a világ legutálatosabb férgei! Mert saját etno-szocio és vallási -spirituális kultúrájukat is megsértik. Ezektől a mocskos lényektől nincs mit remélni. Semmiféle közélei, Politika pozícióban nincs helyük!
Pinter68
2013. július 05. 22:55
"Viszont valaki végre vehetné a fáradtságot, hogy megértse, egy heteroszexuálisnak mennyire furcsa helyzetet teremt, amikor kényelmetlenségbe kényszerítik akár a túlzott nyíltsággal, akár egy agresszív fellépéssel." Ezt pont ök ne tudnák Vandácska? Amikor egy meleg pár nem mehet nyugodtan végig Pest valamelyik utcáján, anélkül, hogy ne kockáztassanak egy alapos inzultust. És ezek után tőlük várod, hogy legyenek ránk tekintettel Vandácska? Tartalmát tekintve sajnos ez is egy homofob jegyzet, csak kulturáltabb köntösben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!