Pol Pot megye punkjai

2013. október 10. 09:48

A magyar színház jobban teljesít. Csinos vígjátéki fordulat, hogy mindez nem a népnevelés, nem is az alaptanterv, és főleg nem a színházi illetőségű ölebek hatására történik, hanem ellenük.

2013. október 10. 09:48
Tóta W. Árpád
hvg.hu

„Nincs jobboldali kultúra, ez az igazság. Amit annak neveznek, vak támolygás és részeg kapaszkodás ismerősnek, népszerűnek és magyarnak vélt mintákba, klisékbe és pátoszos, kegyes hazugságokba. Szörényi Levente megmondta ezt már akkor, amikor Alföldire bízták az Istvánt: nem akart árvalányhajas giccset, márpedig ez a galeri mást nem tud. Az efféle rezsimek művészeti nyelve a giccs.

Ezért ez a rezsim nem tudja betölteni a kiszemelt pozíciókat megfelelő minőségű káderanyaggal. Nem azért, mert a baloldali kultúra erősebb és gazdagabb volna. Olyan sincs ugyanis. Alföldi Róbert, Eszenyi Enikő vagy Pintér Béla nem baloldali színházat csinálnak, csak kívül esnek a jobbos szektán. A szekta pedig természeténél fogva kisebbség, függetlenül attól, milyen csalásokkal és bűnökkel szerez aránytalan befolyást. Viszont eközben elhiszi, hogy ők maguk és a világ többi része, az két egyenlő halmaz. Pedig nem: van az ő görcsös, szorongó beszűkültségük, meg van a szabadság.

A kaposvári és a szentesi hallgatók is csak annyit tettek, hogy függetlenítették magukat a szekta tabujaitól. És ez világhírt eredményezett, és azokból a világhírekből nem az derül ki, hogy a rektor milyen tiszteletreméltóan konzervatív férfiú az ő dresszkódjával meg nemzeti elkötelezettségével, hanem hogy mekkora világraszóló idióta.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2015. november 26. 20:24
Ez az igazi W. Szélsőségesen, lenyűgözően hibátlan.
Ouroboros
2014. március 30. 22:04
:) Jó estét neked is! Leltem egy finomat a fácsén, ha esetleg nem ismerted volna: „— Why use Google when Jesus has all the answers? — Not gonna ask Jesus where to find midget porn...”
Rike
2014. január 09. 23:29
"Mivel az életet minden részletében szabályozni igyekvő, totális igénnyel fellépő hatalom ez, kénytelen reagálni. Egy liberális kormányzat megteheti, hogy szabadon engedi a színházat, nincs vele különösebb dolga, és ha a színházban elküldik őt a kurva anyjába, akkor igyekszik hozzá jó képet vágni. Elvégre a liberális demokráciának az a lényege, hogy ez nem jár retorziókkal." Erre azért gombot kéne varrnotok!
Rike
2014. január 09. 23:29
Emlékszik valaki arra, ki is volt Petrarca ( 1304- 1374)) idejében a Doge, és a franciák királya?(V. (Hosszú) Fülöp) Viszont a régi(?) szép időkben a művészet vastagon nyalt a hatalomnak lévén a hatalom az egyetlen megélhetési forrás. Mintha látnék erre utaló tendenciákat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!