Erdei Zsolt befejezte a pofozkodást

2014. március 09. 09:19

Egy olyan sportágban lett kis híján világklasszis, amit az egész világon százmilliók néznek nagy lelkesedéssel.

2014. március 09. 09:19

„Igazán feljebb aztán már nem tudott lépni (profiban muszáj verekedni, kőkeménykedni is, ez neki nem annyira állt jól), de azért megvédte világbajnoki címét majdnem tucatszor, hol nyögvenyelősen, hol lazán-könnyedén, majd a félnehézsúly után eggyel nehezebben, cirkálóban is begyűjtött egyet. Egyszer kapott ki, tavaly, egy közepes képességű, Gyenyisz Gracsov nevű orosztól. Ez nem hiányzott. Végül tegnap este elrendezte a grúz Dzsobarasvilit Kecskeméten, több ezer boldog-hálás érdeklődő előtt, egy tökéletesen feszültségmentes tízmenetesen.

Lehetne fanyalogni is az utolsó néhány év miatt, de minek. Egyrészt Erdei nélkül sokkal hamarabb (Julio Pablo Chacon Kovácsra mért K. O.-ja alkalmából) lehanyatlott volna a magyar profiboksz, másrészt mégiscsak egy olyan sportágban lett kis híján világklasszis, amit az egész világon százmilliók néznek nagy lelkesedéssel, és ami a fénykorban Magyarországon is kétmillió embert ültetett a tévék elé. Nem öröm, hogy a nagy amerikai kaland és az igazi szupermeccs (Roy Jones, Cloud vagy Pascal ellen) nem jött össze. Nem öröm, de búsulni sem kell, ezzzel a pályafutással így is van ok büszkélkedni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. március 09. 20:43
Azon kevés mbokszolók egyike, aki nem butult el a sok pofontól. Igazán szimpatikus ember. Sok sikert a további pályafutásában!
GregusZ
2014. március 09. 14:22
Madár karrierje sokatmondó azért,igazán komoly klasszis ellenfele sosem volt,a meccsei pénzt nem hoztak..amerikában sem,szépen csendben elbúcsúzott,nevetségesen managelték,nyilván ez nem az ő hibája de nem éreztem ,hogy annyira presszionálta volna a munkaadóját ez esetben ..ezek az évi 1 meccsei..blamázs. Mindenestre sportemberi értékei magasztolni valóak..
I.Preskin
2014. március 09. 12:50
Köszönjük ERDEI ZSOLT !
tóth mária
2014. március 09. 10:56
Nem volt világ-klasszis? na, ne! gratula 100x!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!