​Borászok borásza vs. év bortermelője

2014. április 28. 23:25

Borvonalon is több Magyarország van egynél. Elférnek, végül is.

2014. április 28. 23:25
Gazda Albert
Cink

„Ha engem kérdeztek, nem is tudom, fontos-e ez a díjazósdi. Mármint kulturálisan. Múltkor egy posztom alatt rám szólt egy ismerősöm, hogy tévedek, amikor azt gondolom, az év bortermelőjének semmi jelentősége. El kellett ismernem, hogy igaza van, üzletileg legalábbis, annak a termelőnek a forgalma rendre megugrik, akit megdíjaznak, pláne, hogy a piedesztálra emelés karácsony előtt zajlik.

De ehhez képest én a magam részéről már biztosan nem tudnám felsorolni az utóbbi évek győzteseit, pedig eléggé benne vagyok/voltam ebben a világban, és az első tízet álmomból felkeltve is elmormolnám. A borászok borászai legalább megvannak, bár az is mókás, hogy van díjazott, akinek tudomásom szerint még soha nem 

Hogy mi ebből a tanulság? Hogy mire is akarok kilyukadni?

Maximum oda, hogy borvonalon is több Magyarország van egynél. Elférnek, végül is. Ha a világot szeretnénk meghódítani a borunkkal, akkor ez gond lenne. Csakhogy ezt úgysem lehet. A világ tele van szuper borországok tökös termékeivel, lényegesen nagyobb mennyiségekkel. A magyar bort meg kell inni itthon, és kész.

Megyek is, veszek valami Kikeletet. Gálné Dignisz Évától (ő az év bortermelője aktuálisan – ha még nem hallottatok róla, nem gond, Szigetcsépen készít ropogós fehéreket) épp a múlt héten toltam egy rajnai rizlinget, annak sem volt baja. Mondom, hogy elférnek egymás mellett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
botika
2014. április 29. 12:42
Nem akartam leszólni, biztos finom.
botika
2014. április 29. 12:21
Töltés, hegyi.
Die Juden sind die Ur.na.zis!
2014. április 29. 11:34
be kéne már fejezni a sznoborázkodást meg a KÖZALKALMAZOTTI BORÁSZLÉTET (adóeurókból, adóforintokbol borászkodást)
Die Juden sind die Ur.na.zis!
2014. április 29. 11:34
be kéne már fejezni a sznoborázkodást meg a KÖZALKALMAZOTTI BORÁSZLÉTET (adóeurókból, adóforintokbol borászkodást)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!