Ilyen egy jó alpolgármester

2014. május 07. 11:35

Magyarázatot kértem arra Puskás Andrástól, hogyan halmozhatott fel ekkora ingatlanvagyont a fizetéséből. Nem mondta el, helyette feljelentett.

2014. május 07. 11:35
Juhász Péter
Facebook

„Április 2-án jelentettem fel Rogán Antalt, mert hamisan töltötte ki vagyonnyilatkozatát, félrevezetve a választókat. A rendőr-főkapitányság azóta nem lépett semmit, legalábbis nem tudunk róla.
Ezzel szemben április közepén feljelentett Puskás András, Rogán alpolgármestere, rágalmazás miatt, mert róla is azt állítottam, hogy nem lehet ennyi vagyona legálisan. Ebben az ügyben nagyon hatékony a hatóság, már be is hívtak a bírósági meghallgatásra.

Puskás András felsorolja, hogy miket állítottam. Ahogy elnézem, egyetlen dologban tévedtem: felesége van, és nem élettársa.

Magyarázatot kértem arra, hogyan halmozhatott fel ekkora ingatlanvagyont a fizetéséből. Nem mondta el, helyette feljelentett. Ilyen egy jó alpolgármester.

Puskás életrajza szerint soha nem dolgozott a politikán kívül.
»Belváros-Lipótváros Önkormányzatának alpolgármestere vagyok, 2005 óta a belvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője, 2006 óta egyéni körzetben győztes képviselő. Képzettségem szerint közgazdász, az első Orbán-kormány idején a Pénzügyminisztériumban miniszteri kabinetfőnökként dolgoztam.«
http://www.belvaros-lipotvaros.hu/puskas_andras

Mégis van a Pasa Parkban a feleségének és neki közel 300nm-nyi (!) ingatlana, aminek értéke legalább 150-200 millió forint.
Van egy egyéves sport Audija, ennek ára kb. 10 millió forint, van készpénzben és biztosításban több, mint 6,5 milliója. 
Mindezt úgy, hogy hivatalosan kb. 600.000 forint a havi jövedelme, amiből 3 gyereket nevel. Csak a Pasa Parki közös költség ebből 300.000 Ft, az óvoda, ahova a gyerek jár 150.000 Ft/fő, és törlesztenie kellene 76.000.000.- forintot egy titokzatos magányszemélynek, aki azt kölcsön adta neki. (Ha valaki egy hitelintézettől venne fel ekkora hitelt 30 évre (!), akkor kb. 500.000 Ft/hó lenne a törlesztőrészlete.) 

Ha még ötször feljelent, akkor is tudni akarom, honnan van pénze Puskás Andrásnak fenntartani ezt az életvitelt! Milyen jövedelmet titkol el előlünk?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. május 07. 17:37
Neked is lehetne vagyonod, de te inkább elfüvesítetted.
august
2014. május 07. 15:11
:))) Komolyan ez a "balliberális alakulat" igazi kuriózum, a világon nincs ilyen. A "Fideszes vagyonokat" egy olyan alak kezdi el kutatni aki 10-15 éve nem hogy nem adózik, és nics jövedelme, barátai tartják el, saját bevallása szerint, ez kezdi el kutani más vagyonát, és kutatja kinek mije van, és miből szerezte... --- Mindig mindenre megtalálják a megfelelő embert.
magyar99
2014. május 07. 13:47
Sajnalattal kozlom a Magyar politikusok tisztassegeseget femjelzi. Nekik mindent lehet!!! MINDENT. De hat MIT varhatunk ha egy Pinter a belugyes
anegy_
2014. május 07. 12:07
Szegény Juhász Péter, annyi esze sincs, mint egy tyúknak. Próbálja a szemétdombi (fa@bukon) kukorékolását eladni. A butaságával eddig is az ellenérzést váltotta ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!