Frusztráltan

2014. július 04. 18:36

Miskolc és Pásztor Albert a frusztráció szimbóluma.

2014. július 04. 18:36
Friss Róbert
Népszava

„Pásztor megint felbukkant. Ő lett a szocialisták (ők leülnek vitatkozni a rasszista Jobbikkal) és a Demokratikus Koalíció (ők nem ülnek le) közös polgármester-jelöltje. Az Együtt-PM (ők is leülnek) egyik helyi vezetője előbb »úgy vélte«, támogatják Pásztort, egy órával később Budapest már nem úgy vélte. A DK érzi, hogy homokszem csikorog a gépezetben, mert ájtatos közleményt ad ki: Pásztornak rossz mondatai voltak, de elkötelezett baloldali demokrata. »Nézzük meg, mit mond, és mit tesz a kampányban, aztán ítélkezzünk. A bizalom kijár mindenkinek« – maszatol a DK szóvivője, amikor a párt hitelességét és elveit kérik számon raja.

Pedig a lényeg ott van a közleményben: »Miskolcon drámai a politikai helyzet. Egyetlen más nagyvárosban sem élvezi a Fidesz és a Jobbik egyként cigányellenes politikája a polgárok majd kétharmadának támogatását. A DK tagjai viszont alapjogvédő demokrataként azzal kénytelenek szembesülni, hogy az elmúlt 24 évben megfogalmazott válaszaik a miskolciak jelentős része számára elfogadhatatlanok.«

Talán innen kellene mindent újrakezdeni, majdnem mindegy, hogy Pásztorral vagy nélküle.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akvínói akvavit
2014. július 05. 13:22
Robizsidó, nem voltál te korábban a NÉpszabónál? Nem volt rossz csere, hogy szarra mész új lapoddal együtt?
Peter8811
2014. július 05. 07:42
Inkább vegyél példát Timiről te sem fogsz kilógni a sorból a Prájdon! Párdon, a Pride-on
elfelejtette
2014. július 04. 22:29
"Miskolc és Pásztor Albert a frusztráció szimbóluma." Nem. Miskolc és Pásztor Albert a ti frusztrációtok szimbóluma.
kulakman
2014. július 04. 22:26
Eljutottunk oda ,hogy 5/3-ad támogatja a fidit meg a dzsobbikot , de az szart se ér mert nem demokraták , szerintük!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!