Az LMP is segíthetne, ha feljönne a Normafára dolgozni

2015. január 04. 08:23

A Natura 2000 hatásvizsgálat év végi bemutatása valóban elmaradt. Úgy látszik, az LMP politikusainak nem tűnt fel, hogy a Normafánál természeti katasztrófával felérő jégtörés történt december első napjaiban.

2015. január 04. 08:23
Váczi János
Váczi János blogja

„Az LMP ma közleményt adott ki, amelyben annyi marhaság van, hogy az egész szinte már komikus. Aztán az jutott eszembe, hogy erre bezzeg van energiájuk, de amikor a jégtörés után a hidegben dolgozni kellett a Normafánál, akkor egyet se láttam közülük, aki eljött volna segíteni.

>Hosszabban ezt gondolom a mai akciójukról:

Először azt hittem, hogy az LMP parlamenti frakciójának a Normafával kapcsolatos közleménye valami utószilveszteri vicc. Nem is értem, hogy ennyi zagyvaságot, mint amit leírtak, hogy lehet összehordani. Természetesen sem beruházás nem lesz a Normafánál, sem a zöldterületet nem fogjuk csökkenteni, ezért nem lesz beépítés sem a területen.

Ellenben rendbe szeretnénk például tenni a most kétségbeejtő állapotban levő Budai Sporthotelt, az Eötvös út végén található - a környéken élők által csak Rajk Villának hívott - régi önkormányzati épületet, és megoldást kell találnunk a Hotel Olimpia kilátástalan helyzetére is. Emellett természetesen padokra, szemetesekre, öltözőkre, futó-, sífutó-, túra- és kerékpárpályákra, játszótérre, valamint rendezett közlekedésre, biztonságos parkolókra és térfigyelő kamerákra is szükség van a környéken. A részletes tervek elkészülte után, ahogy erről eddig is szó volt, helyi népszavazáson fogják a kerületben élők elmondani véleményüket arról, hogy mi történjen a Normafánál.

A Natura 2000 hatásvizsgálat év végi bemutatása valóban elmaradt. Úgy látszik az LMP politikusainak nem tűnt fel, hogy a Normafánál természeti katasztrófával felérő jégtörés történt december első napjaiban. A jégkár során az erdő több ezer hektáron károsodott, sok helyen a Normafánál is, élet- és balesetveszélyessé váltak a fák. Az önkormányzat a Pilisi Parkerdő szakembereivel hetek óta azon dolgozik, hogy a környék biztonságos legyen az ott élő emberek, valamint a túrázók, kirándulók, sétálók számára.

Az utcák, a járdák, a parkok és az erdős részeken levő jégtörés okozta kár elhárításában rengetegen segítettek többek közt önkéntes civilek is. A munkák során azonban én eddig egyetlen LMP-s képviselőt sem láttam a környéken, pedig a Normafa helyzetén akkor tudnának segíteni, ha egyszer feljönnének dolgozni, és mondjuk részt vennének a fatörmelék eltakarításában, ahelyett, hogy minden valóságalapot nélkülöző marhaságokat nyilatkoznak a sajtónak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Én vagyok én, a kocsma tetején!
2015. január 04. 17:17
https://www.facebook.com/sallairobertbenedek/posts/373270302833624?ref=notif&notif_t=notify_me
Autofocus
2015. január 04. 16:06
Az alpolgi méltatlankodását kiváltó LMP-s sajtóközlemény annyira kritikán aluli demagógiacunami, hogy értelme sincs róla érdemben vitatkozni. Az meg hogy épülni fog ez-az, gondolom nem probléma annak tükrében, hogy ha pl. valakinek kulálnia kell, jelenleg az erdő bokrain kívül máshol nem teheti meg. Öltözők, büfék, rendezett közterek, parkolók, a libegő bicikliszállításra alkalmassá tétele, a közleményben említett létesítmények felújítása, stb. simán kiadja látatlanban azt a summát ami miatt ezek a hiszterozöldek sivalkodnak.
Autofocus
2015. január 04. 15:13
Röhej, ahogy egyesek elvárják, hogy az önkori a Normafa fejlesztésének még a gondolatáért is elnézést kérjen. Kiscsákók, ez úgy működik, hogy meg lesz vizsgálva mit érdemes ott csinálni annak érdekében, hogy az egész város számára egy jól kihasználható, többféle sportolásra alkalmas terület legyen, mint pl. a Margitsziget, és miután lesznek kész tervek, koncepciók, jól meg lesz kérdezve a nép hogy akarják-e? És ha akarják, akkor fejreállhattok, vagy a faágakhoz láncoltathatjátok magatokat, akkor is meg lesz csinálva. Az LMP, mivel érdemben nem tud hozzászólni a témához, vagy zsigerből leugat mindent ami a jelenlegi állapotokon bármit is változtatna, vagy csak lesi az alkalmat hogy fához láncolhassa magát. Márpedig még az is előfordulhat, hogy egy bármilyen fejlesztési beruházás okán két fát ki kell majd vágni (egy parkerdőben, ahol eleve folyamatos faállomány karbantartás folyik) És itt kapcsolódnék Váczi Jánoshoz, hogy amikor viszont a fél erdőt letarolta az ónos eső, akkor bezzeg nem vagdosták fel az ereiket a Normafa nagyrétjén sikoltozva ezek a konstruktív értelmiségi ellenzékiek.
kkkkkkk
2015. január 04. 15:07
Teljesen oké a cikk. Ott volt erdőt rendbetenni Orbán Viktor a teljes fideszfrakcióval, hozták magukkal a jobbikot is. Az út másik oldalán biztos távolságban nagy morogva még az mszp is ott volt. Csak ez a rohadt lmp nem ment el erdőt renoválni, mert helyette a libsi romkocsmákban barátkoztak az amerikaszimpatizáns gyíkemberekkel. Onnan tudom, hogy láttam, mert ott voltam az erdőben meg a romkocsmában is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!