Krahácsország

2015. április 25. 13:32

Sérelmi politikát többször és többen folytattak már a magyar történelemben, de most ezt a politikát valóságos sérelmi életérzéssé és sérelmi morállá duzzasztják.

2015. április 25. 13:32
Lendvai Ildikó
Népszava

„Sérelmi politikát többször és többen folytattak már a magyar történelemben, de most ezt a politikát valóságos sérelmi életérzéssé és sérelmi morállá duzzasztják. Pár nappal ezelőtt a krahácsi karaktert a Nemzeti Színházban sikerült tökélyre fejleszteni. Szánalmasan és tragikomikusan bunkó módon. Azt történt, hogy a bécsi Burgtheater vendégjátékának végén az osztrák színészek egy nyílt levél felolvasásával hangot akartak adni a magyar rezsimmel (ezen belül nyilván a hivatalos magyar kultúrpolitikával) szembeni ellenérzésüknek.

Szolidaritásukat talán vitatható módon és helyzetben fejezték ki, de hát nem sokat vethetünk a szemükre, elügyetlenkedett demonstrációkra, elfuserált tüntetésekre olykor itthon is képesek vagyunk. A Nemzeti igazgatója előre tudott a szándékról, és igazi krahácsi válaszra turbózta fel magát. A háttérre kivetíttette az aradi 13 névsorát, értésére adva a sok labancnak, hogy nekik inkább kussolni kellene, hiszen valaha bántottak minket. Ez aztán a tromf! Vidnyánszky Damjanich álarca mögé bújt. Csak remélni tudom, hogy a bécsi színészek nem akarják hasonló szinten folytatni a diskurzust, és nem kérnek kárpótlást a kalandozó magyarok nyilazásáért meg azért, hogy hajdan »nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára«. (…)

Az Orbán-kormány mesterien játszik a bennünk lakozó krahácsizmus húrjain. Amint autoriter törekvései európai bírálatot váltottak ki, rögtön rátalált az ismerős képletre: »egyedül vagyunk«, ahogy régebben egy szélsőjobboldali lap címe hirdette, oktalanul bántanak minket. Ha így megy, Vida Ildikó Krahács hősnőjeként maga lesz az új Zrínyi Ilona. Pedig a táncoló páva nem a turul ivadéka, és kár úgy tenni, mintha az aradi 13 belépett volna a Fideszbe. Emlékezzünk a kabarétréfára: Krahács megye legszebb települése a Posványos nevet viseli. Krahácsot nem az idegenek »nyomják«. Csak éppen egy önző és bezárkózó rezsim akar belenyomni minket a krahácsizmus posványába.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Raven
2015. április 26. 18:08
A magyar nemzet részének nevezett Paul Lendvainak és társainak nagy része van a színészek ilyen szereplésében.
himpellér
2015. április 26. 11:27
Lassan próbafekvésre kéne a temetőbe járnia az elaggott bolsi lotyónak, nem az új nemzedéket megpróbálni a saját képére formálni.Egyébként jóra sikeredett az új protkója a nyanyának.(Láttam a tv-ben...)
lucabrasi
2015. április 26. 10:20
Károg a vén cenzor szarka.
balbako_
2015. április 26. 07:10
Vidnyánszky válasza egy kultúrember reakciója volt a kulturálatlanságra. Lendvaié pedig egy kulturálatlan válasza a kultúrára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!