„Az első világháború kitörésének 2014-ben volt a századik évfordulója. A nemzetközi konferenciákon elhangzott vitákat követve sokszor ma is virulens indulatokat tapasztalhatunk. Különösen igaz ez a Balkánnal kapcsolatban, amely szimbolikusan az első nagy világégés bölcsője. Ami a Monarchia utódállamainak mai napig egy nemzeti »sérelem«, az a szerbeknek valósággal ünnepnap. Amíg emitt Gavrilo Princip egy gátlástalan merénylő, másutt nemzeti hős és szabadságharcos. Ez csak a vesztesek és a győztesek eltérő perspektívája miatt van így?
Igen, ez igaz. Azok az eltérések, amelyeket a világháború kitörésével kapcsolatban tavaly tapasztalhattunk, mutatják, hogy az erről alkotott érvek és gondolatok egymástól nagyon különböznek. Én ezen igazából eléggé meglepődtem.
Azt gondolom, a Princip-vita túlzottan is meghatározott volt. Meg volt fertőzve a különböző politikai oldalak vitájától (leginkább szembetűnően a boszniai szerb vezetés által), és persze jól mutatja a jelenség a kölcsönös megértés hiányát is minden oldalon. A túlzottan leegyszerűsített »vagy-vagy« kérdés, amelyben Princip az egyik oldalon »szabadságharcosként«, a másikon pedig »terroristaként« jellemződik, a megértés hiányának tünete.
Az a gondolat figyelhető meg számos nyugati embernél, hogy botrány, hogy egy olyan embert, akinek az egyetlen vívmánya két ember meggyilkolása volt, nemzeti ikonnak lehet tekinteni. Ez érthető. De azt gondolom, hogy sok Szerbiában és Boszniában élő ember számára annak is van értelme, ha úgy vélik, hogy a régión kívüli emberek nem igazán értették Princip motivációit és az ő környezetét. Ő egy olyan régióból jött, ahol jelentős társadalmi és gazdasági problémák álltak fenn, amelyek részben öröklöttek voltak ugyan az Oszmán időszakból, de amikor a Habsburgok hatalomra kerültek Boszniában (lényegében az 1878-as okkupációval), szándékosan leálltak az olyan reformokkal és politikával, amelyekkel enyhíthették volna ezeket a problémákat. Mert nem akarták elidegeníteni maguktól a régió nagybirtokosait az elszegényedett parasztok kedvéért. Mindezekhez ráadásul az is hozzájárult, hogy a térség legtöbb lakosa számára a politikai és polgári felemelkedés elérhetetlen volt, ami mögött a frusztráció gyökereit érzékelhetjük a lakosság nagy részében. Princip is osztozott ebben a frusztráltságban, de ő, mint generációjából annyian, úgy idealizálta a forradalmi erőszakot és a merényletet, mint a politikai véleménynyilvánítás egyik legitim eszközét.