Feminizmus nélkül az állatokat sem lehet felszabadítani

2016. február 20. 23:56

A nők, a gyerekek és az állatok nem valamik, hanem valakik, és nem nyugszunk mindaddig, amíg a férfiak ennek megfelelően nem viselkednek velük!

2016. február 20. 23:56
Balta Flóris
Kettős Mérce

„Soha nem sikerült még változást elérni úgy, hogy nem volt mögötte düh.

A változáshoz azonban még valamit fontos megérteni. Fontos megérteni azt, hogy nem egyénekről beszélünk, hanem a rendszerről, amelyben élünk. Ennek a rendszernek fő jellemvonása, hogy kegyetlen módon a profitra hajt, miközben feláldozza a kiszolgáltatott élőlények egész csoportjait: gyerekeket és nőket, kisebbséghez tartozókat és menekülőket, hajléktalanokat és szegényeket. Nekünk, akik meg akarjuk védeni az áldozatokat, valamennyi áldozat védelmével foglalkoznunk kell. Nem csak az emberekre gondolok.

Arra is fontos ma felhívnunk a figyelmet, hogy oda kell fordulnunk azokhoz az élőlénytársainkhoz is, akik nem családtagként élnek velünk. Akiket emberi fogyasztásra szánnak, akik az állatkertek lakói, akiket cirkuszok tartanak fogva. Forduljunk oda, és nyissuk ki a szemünk! Vizsgáljuk meg, mit teszünk! Azután kérdezzük meg magunktól: megtehetjük mindezt? És meddig maradhat lakóhelyünk a Föld, ha marhalegelőkké változtatjuk az esőerdeinket?

(...)

Hihetnénk, hogy nincsen összefüggés a családon belüli erőszak és az állatok bántalmazása között.

A valóság azonban az, hogy a bántalmazók ritkán szorítkoznak csak nőkre, csak gyerekekre vagy csak állatokra – sokkal inkább bárkit bántalmaznak, aki velük szemben kiszolgáltatott helyzetbe kerül.

A tapasztalatok szerint az állatkínzók ötször olyan gyakran válnak emberek bántalmazóivá, mint akik nem követnek el állatkínzást.

Az erőszak elszenvedőinek majdnem fele állítja, hogy többek között azért nem lép ki a bántalmazó kapcsolatból, mert hátra kéne hagynia védtelen háziállatát.

A nőket és gyerekeket bántalmazó férfiak szinte minden esetben bántalmazzák partnerük vagy gyermekük háziállatát. Tudják, hogy áldozatuk kötődik az állathoz, ezért fenyegetőznek is annak bántalmazásával.

A menekülő bántalmazottak gyakran beszámolnak arról, hogy bántalmazójuk kínozta vagy megölte háziállatukat. Gyakran előbb mesélik el, hogy állatuk áldozatul esett a bántalmazónak, mint azt, hogy maguk is bántalmazás áldozatai.

Az állatkínzásos ügyekben indult nyomozások, ha körültekintően végzik őket, általában addig rejtve maradt családon belüli erőszakot is feltárnak.

Több országban, köztük az Egyesült Államokban felismerték ezt az összefüggést, amit az ún. cross-reporting rendszer bevezetése követett. Ebben a rendszerben minden állatkínzóról, gyerekbántalmazóról és nőverőről automatikusan feltételezik, hogy valószínűleg a másik két bűncselekményt is elkövette, és ennek kiderítésére célzott vizsgálat indul. Ez megsokszorozza a hatékonyan felderített esetek számát, célzatossá teszi az ítélkezési gyakorlatot, ami pedig emberek és állatok életének megmentését eredményezi.

Ha célunk az, hogy társadalmi kontextusba helyezzük az elmondottakat, látni fogjuk, hogy az erőszak gyökere közös. Az elkövető hatalmat szerez, hatalmat gyakorol és hatalmat tart fenn, ez a hatalom pedig nem más, mint az elkövető számára a patriarchátus által biztosított előjogok összessége. Így aztán nem meglepő, hogy az állatkínzások elkövetői a nők elleni erőszak elkövetőihez hasonlóan majdnem mindig férfiak, maga az állatkínzás pedig a szexuális erőszakhoz hasonlóan a férfierőszak egyik formája.

(...)

Nem nyugszunk, mert az erőszak senkivel szemben sincs rendben. A nők, a gyerekek és az állatok nem valamik, hanem valakik, és nem nyugszunk mindaddig, amíg a férfiak ennek megfelelően nem viselkednek velük!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 444 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sphaerion
2016. március 25. 08:44
A mai feminizmus ostobaság. Idejétmúlt. A nők és férfiak már egyenlők. És egyenrangúak. De ezt nem szabad összetéveszteni azzal, hogy egyformák. Mert nem azok. Az evolúció nem véletlenül talált ki két nemet. Egyrészt a faj fennmaradása érdekében szükséges és hasznos a géncsere. Növeli a faj genetikai variabilitását. Ami növeli a túlélés esélyét. Másrészt viszont elhelyezett az emberi agyban egy sor képességet. Amely képességek szintén növelik a faj túlélési esélyeit. De gondoljuk meg, ha csak egyetlen nem lenne...? Akkor az összes funkciót egyetlen agyba kellene belezsúfolni. Egyetlen agyba viszont kevesebb funkció "fér el", mint kettőbe. Ezért a túléléshez szükséges funkciókat két agyra osztotta szét. Egyesekből a nők részesültek inkább, másokból a férfiak. Ezért a nők és a férfiak gondolkodása, világlátása különböző. De ez nem számít. Az számít, hogy egy férfi és egy nő mindig kiegészítik egymást. Kettejük agya együtt működik teljes egységként. Egy pár hosszú távon mindig hatékonyabban kezeli az élet kihívásait, mint egy nő, vagy egy férfi egymagában. Ezért végtelenül veszélyes és kártékony minden olyan megnyilvánulás, amely élezi a nemek közötti ellentétet. Egymásra vagyunk utalva, vagy ha úgy tetszik evolúciósan egymásra vagyunk programozva. Az emberi faj alapvető sajátsága, hogy párban él. A nemek közötti különbözőség természetes. Nem szabad rá úgy tekinteni, mint valamiféle természettől idegen dologra. Úgy érdemes rá tekinteni inkább, mint a természettől kapott segítségre. Érteni és használni kell. Elfogadni és értékelni. Ezért a feminizmus hihetetlen károkat okoz a társadalomban. Akárcsak a hímsovinizmus, de őszintén szólva ez utóbbi már igen marginális jelenleg.
Szerintem
2016. február 23. 10:31
Vegytisztán a kollektív bűnösség elve! Ismerős ez már valahonnan a történelemből. Többek között, de főleg a zsidók tudnának erről milliók halálával végződött tragédiákról mesélni. Az meg a lényegen egy hajszálnyit se változtat, hogy valaki faji, vagy most éppen nemi alapon vall ilyen emberiség ellenes ordas eszmét.
szuverén
2016. február 22. 08:59
-A feminizmusban nem látják a lényeget? A férfiak, első számú köz ellenségként vannak beállítva. A nők csakis angyalok. A férfiak, csakis ördögök.
Mindjárt
2016. február 22. 06:05
Az állatok védelmét fontosabbnak tartom mint a politikát mert az állatok nem tehetnek semmiről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!