Politikai kérdés is a magyar tőzsde fejlesztése

2016. március 17. 11:32

Az állami vállalatok tőzsdei bevezetésével kapcsolatban nem változott az álláspontunk. Továbbra is azt gondoljuk, hogy ez is fontos része a stratégiának, de azt is látjuk, hogy ez alapvetően a kormányzat döntése lesz. Interjú.

2016. március 17. 11:32
Végh Richárd
Portfolio

Év elejére ígértétek a tőzsde új stratégiáját, aztán március eleje lett belőle, ráadásul sok konkrétumot nem is tudtunk meg a múlt szerdai bemutatón. Mi az oka a csúszásnak?

A BÉT vezetése egyértelműen a piac fejlesztését tűzte ki céljául, és a stratégiában is azt írtuk le, hogy ezt milyen lépések mentén tervezzük megvalósítani. A stratégia megvalósítása viszont a következő 5 év feladata lesz, és reményeink szerint folyamatosan jönnek majd az eredmények. Azt gondolom, hogy a stratégiai irányokat fontos most felvázolni, és ezt követően, amikor már lesznek konkrétumok, azokat folyamatosan közöljük a piaci szereplőkkel. 

Mikor számíthatunk az első konkrétumokra?

A stratégiai célokat tekintve most is vannak konkrétumok, hiszen, első lépésként a stratégia céljait fogalmaztuk meg. Második lépésként pedig jönnek majd az eszközök, de ezekről még tárgyalunk. Például az NGM-mel már jó pár találkozón túl vagyunk, most tudunk majd részletekbe menően egyeztetni. Azt gondolom, hogy 1-2 hónap alatt már a konkrétumok szintjén is ki fog derülni, hogy melyek azok az ösztönzők, amelyek meg tudnak valósulni ebben az évben.

Úgy tűnik, mint ha a korábbinál most már óvatosabban fogalmaznátok a célokkal, például a nagy állami cégek tőzsdei bevezetésének esélyeivel vagy a kibocsátásokkal kapcsolatban, ez utóbbinál már évente 5 részvény- és/vagy kötvénykibocsátás a cél. Kevésbé vagytok már optimisták?

Nem hiszem, hogy a kommunikációnk visszalépést sugallana. Az állami vállalatok tőzsdei bevezetésével kapcsolatban nem változott az álláspontunk az 1-2 hónappal ezelőttihez képest. Továbbra is azt gondoljuk, hogy ez is fontos része a stratégiának, de azt is látjuk, hogy ez alapvetően a kormányzat döntése lesz. A szakmai érvek mellett természetesen politikai vetülete is van ennek a döntésnek, ami a BÉT-en kívül álló dolog, tehát ez ügyben indokolt az óvatosság, mert erről nem mi döntünk. Az pedig, hogy már nem csak részvény-, hanem kötvénykibocsátásról is beszélünk annak köszönhető, hogy az egyeztetések során a piaci szereplők ezt kérték, mert a vállalati finanszírozásnak fontos része a kötvénypiac is. A stratégiánkban sem csak a részvénypiacra fókuszálunk, és ez a kommunikációban is meg kell, hogy jelenjen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2016. március 17. 21:49
9/11 után tudtam, hogy 3 napig fog esni a tőzsde ott kell venni. Az OTP nem adta ki a pénzemet így nem tudtam vásárolni. Ők is tudtak valamit. Alig bírtam eladni a Pannonplastot, amit a bróker tudtomon kívül megvett nekem a számlámról. Nem sokkal a BudaCash botrány előtt szálltam ki. Nem veszek többet részvényt. A fő bajom az vele, hogy a vezetők mindig több információval rendelkeznek, így a kisember hosszú távon nem nyerhet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!