Fischert nem érdeklik mások szempontjai

2016. május 11. 14:08

Fischer Iván és lobbigépezete telehisztizte a nemzetközi sajtót arról, micsoda antiszemita kormánya van Magyarországnak. Ma már látjuk: a kormány megtanulta a leckét...

2016. május 11. 14:08
Kiss Eszter Veronika
Magyar Nemzet

„Nyolc százalékkal kevesebb közpénzt kap a Budapesti Fesztiválzenekar, amelynek vezetője cserébe lemondaná a fellépéseik harminc százalékát. Egy rendkívüli koncertre azért volt mód: szombaton a Vörösmarty téren tartott zenés tiltakozást az önkéntes támogatását – saját pénzügyi helyzetére tekintettel – csökkentő fővárossal szemben. Budapest szempontjai persze csöppet sem izgatják Fischer Ivánt. – A támogatásokat Európában a hasznossággal mérik össze – hangoztatja a zenekarvezető, érvelését alátámasztva egy olyan kimutatással a világ legjobb zenekarairól, amellyel még nemzetközi zenei körökben sem értettek egyet, sőt amelyet kifejezetten manipulatívnak és lobbiszagúnak tart a szakma.

Ez a brit Gramophone magazinban 2008-ban megjelent, tizenegy kritikus véleményét tükröző rangsor, amelyben a legjobb tíz szimfonikus zenekar között szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar. A rangsor szakmaiatlan volta miatt soha azelőtt és soha azóta nem jelent meg. Kizárólag akkor, amikor a pletykák szerint a fesztiválzenekar agytrösztjének kínos lett, hogy Budapesten állandóan Kocsis Zoltán zenekarához mérték az együttest, és úgy döntöttek: hasznos lenne, ha készülne egy nemzetközi számvetés, melyben igen jó helyen szerepelne a BFZ, amire aztán lehet hivatkozni Kocsisékkal szemben. Ahhoz persze, hogy ez sikerüljön, le kellett szűkíteni a versenyző zenekarok mezőnyét, kizárva például Gardiner, Hogwood és más világszínvonalú karmesterek együttesét, létrehozva egy sem előtte, sem azóta nem használt meghatározást: a romantikus szimfonikus zenekar kategóriát. Ezzel nem azt állítjuk, hogy a listát megjelentető lapnál sikeresen lobbiztak Fischer Iván támogatói, sőt, azt sem állítjuk, hogy a BFZ nem egy kiváló zenekar.

A rendszerváltás óta – mai értéken számolva – minimum húszmilliárd forinttal támogatták a fesztiválzenekart az adófizető polgárok. Óriási összeg, és óriási a döntéshozók felelőssége, hiszen nem mindegy, az elosztási rendszer milyen hatást gyakorol hazánk kulturális életére, és hogy egy rossz döntéssel esetleg nem éppen az állam asszisztál-e hosszú távon hazánk zenei életének tönkretételéhez.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. május 24. 10:18
Csökkentsd magadnak a rezsidet, mint a lagzi lajcsi, meglátod, egy darabig, jut is, marad is. Hangszer nem kell ahhoz sem.
lucabrasi
2017. február 19. 19:18
Bobby egy jó izlandi volt:)
lucabrasi
2017. február 19. 19:17
Egyet értek!
tango47
2016. október 29. 15:02
Ha Fischernek a tizede jutott volna abból, amit Kocsis tud a zenéről, akkor megérdemelné a támogatást, de így, hogy annyi sem jutott neki nyugodtan elvongható (érték alapon) a támogatás. Ádám nevű testvére tehetségesebb Ivánnál, de ő sem ér fel a bokájáig sem Kocsisnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!