Volt egy álmunk, amit valóra váltunk

2016. november 14. 15:18

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) kezdeményezésére, november 26-án délelőtt a Várkert Bazár ad otthont a Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vásárának. A szervezők a segítségnyújtás mellett a civil szféra összefogásának erejére, valamint a karácsonyi készülődés valódi jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet. A részletekről a vásár megálmodóját, Király Nórát kérdezi a Képmás. Interjú.

2016. november 14. 15:18
Király Nóra
Képmás

– Hogyan született az ötlet?

– Alpolgármesterként mindig is szoros kapcsolatot ápoltam a helyi civilekkel, sokra becsülöm a munkájukat. A Fiatal Családosok Klubjának alapítójaként pedig már látom azt is, hogy mennyi kiaknázatlan erő rejlik ebben a szektorban. A vásár ötlete részben innen ered, de több egyéb dolog is ösztönzőleg hatott rám. Öt gyermek édesanyjaként egyrészt a kézműveskedés a mindennapjaink része, és hiszek abban, hogy egy kézzel készült meglepetés sokkal értékesebb a boltban kapható ajándékoknál. Nagy hatással volt rám édesanyám is, aki korábban maga is szervezett hasonló adventi vásárokat.

– Hamar talált partnereket az ötletéhez?

– Igen, szinte azonnal. A FICSAK önkénteseinek lelkesedése adta az első lendületet, aztán amikor szinte az összes nagy, családokat segítő hazai civil szervezet is biztosított a részvételéről, többé nem volt kérdés, hogy belevágunk-e. Mostanra több tucatra duzzadt a szervezőtársak száma, és még nincs vége, szinte mindennap újabb és újabb csatlakozni vágyó civilek keresnek meg minket. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy Herczegh Anita, a köztársasági elnök úr felesége az első hívó szóra elvállalta a fővédnökséget, díszvendégként pedig jelen lesz Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, valamint Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár is. Kiemelt támogatónk, a Várkert Bazár jóvoltából pedig a vásárt szellemiségéhez méltó környezetben tudjuk megszervezni.

– Kézműves portékák, színvonalas családi programok, segítő összefogás. Ezekkel a címszavakkal hirdetik a jótékonysági vásárt. Mire számíthat pontosan, aki advent első vasárnapja előtti szombaton ellátogat a Várkert Bazárba?

– A vásárba látogatóknak lehetőségük lesz, többek között, finomabbnál finomabb lekvárok, sütemények, apró mécsesek, szappanok, gyertyatartók és koszorúk közül válogatni. A szervezők több mint 40 standon a saját maguk készítette igényes portékákkal igyekeznek megkönnyíteni a karácsonyi ajándékvásárlást.
A vásár reggel 9 órától színvonalas családi programokkal is várja az érdeklődőket: koncertet ad Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, a 3-10 éves gyerekek LogiKaland vetélkedőn tehetik próbára ügyességüket, egész délelőtt lehet majd kézműveskedni, együtt énekelni, mondókázni a Ringatósokkal, valamint fellépnek az Újbudai Babszem Táncegyüttes és a Petőfi Musical Stúdió növendékei is.

– Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vására – ahogy az elnevezés is sejteti, a vásár legfőbb célja a segítségnyújtás. Mire fordítják a bevételt?

– Az árusításból befolyó teljes összeggel a Tűzoltó utcai klinika berkein belül működő Őrzők Alapítvány munkáját szeretnénk támogatni. A daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulását segíti tehát mindenki, aki november 26-án délelőtt eljön a Várkert Bazárba. Az alapítvány szeretne felújítani egy jelenleg használaton kívüli lakást, hogy a szülők beteg gyermekük közelében tartózkodhassanak a kezelés ideje alatt. A cél nemes, legyünk minél többen! Teremtsünk hagyományt itthon is a jótékonykodás e formájának!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!