Szekunda

2016. december 08. 16:52

Aki azt állítja, hogy a kormány tudatosan teszi tönkre a közoktatás rendszerét, az nem normális. Arra sem bíznánk szívesen gyermekeinket, aki szerint minden a legnagyobb rendben van az iskolák környékén.

2016. december 08. 16:52
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Idők

Pedig van mit megbeszélni, van miről vitázni. Például arról, hogyan fordulhatott elő jó tíz évvel ezelőtt mindaz, amit egy felsőoktatási intézmény rektora mesélt nekem kétségbeesve.

Akkor vezették be intézményükben a nulladik évfolyamot, ahol írni, olvasni, számolni tanították a már felvett diákjaikat, akiknek jelentős része súlyos szövegértési problémákkal, matematikai hiányossággal küzdött, mondhatni funkcionális analfabétaként jelentkezett diplomát szerezni. Nem tudott tanulni. Csak pontszáma volt, amivel fel kellett venni.

Közülük jónéhányan ma már tanárok. Ha elvégeznénk magunkon a balliberális agyzsugorítást, nevezhetnénk őket a Magyar Bálint-féle tudatos népbutítás áldozatainak, akik épp most állnak bosszút azért, amit velük tett az akkori oktatáspolitika.

Jó poén lenne, csak sajnos a gyermekeinkről van szó. Ráadásul távol álljon tőlem az általánosítás legkisebb szándéka is, hiszen a tantestületek mindegyikében megtaláljuk a kiválóan képzett, a rájuk bízott diákokért napi huszonnégy órában odaadóan dolgozó, minden nap teljes személyiségükkel a nevelésre koncentráló pedagógusok sokkal nagyobb megbecsülést érdemlő harmadát. De a folyamatosan romló eredmények rá kell ébresszenek mindenkit, hogy általánosítani ebben az irányban sem lehet. Vagyis a kiválóaknak ki kell vetniük maguk közül a teljesen alkalmatlanokat, a lustákat, az alibidiplomásokat.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2016. december 10. 11:42
"Nem tudott tanulni." Ez igaz. Egy történelem tanár elmagyaráz, feladja a, mondjuk 2 oldal szöveget, de azt már nem mondja el, nem tanítja meg, hogyan tanulja meg, hogyan vegye ki a lényeget a tanuló. Ezért aztán, megpróbálja szó szerint megtanulni, vagyis bemagolni. De ez több évtizedes történet. A szövegértéssel kapcsolatban, pedig tényleg vannak problémák. Egyrészt a gyerek nem tudja visszamondani, értelmezni az olvasottakat. Másrészt pl. a mateknál, vannak olyan feladatok, amiknél egy szövegértelmezéssel nem küszködő szülő is háromszor belefog, mire megérti a feladatot. Akkor egy másodikos kisgyerek mit kezd vele?
annamanna
2016. december 10. 11:42
Hol van Balog Zoltán miniszter szakértelme? Ha már a rendszernek ki kell vetnie magából a lustákat, hozzá nem értőket, teljesen alkalmatlanokat, akkor kezdjék Balog Zoltánnal, aki semmihez sem ért.
bandrea
2016. december 09. 13:52
Ha már az alibidiplomásokról van szó. Eggyel beljebb van a szakma, hogy te is otthagytad.
kockás liliom
2016. december 09. 11:26
Gajdics megírta, amit meg kellett írnia a kormány propagandalapjába. Ennyi. Érdektelen. Felesleges. Az oktatás színvonalával súlyos gondok vannak. Cirka 40 éve. És az utolsó hat évben sem tettek semmit a változtatás érdekében. Az a nagy szerencsénk, hogy még mindig vannak szép számmal hivatásuknak élő tanárok, és a gyerekeket a tanulásban támogatni képes szülők. Különben összedőlt volna az oktatási rendszerünk már rég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!