Már negyven óvodát újított fel önkéntes alapon

2017. január 16. 19:29

Ugyan számtalanszor megkapta már az értetlenkedő kérdést, hogy miért végzi szívességből más munkáját, ő mégsem törődik a rosszalló megjegyzésekkel. A legnagyobb természetességgel igyekszik rendbe tenni a környezetét, vagy ahogy ő mondja: adni, csinálni, amíg van mit. Tennivalóból pedig nincs hiány.

2017. január 16. 19:29
Barf Attila
Femina

Az önkéntes festőkből álló csapat három év óta minden hónapban felkeres egy óvodát, bölcsődét vagy iskolát, ahol péntekenként, a napi munkaidő vége után kifestenek egy termet. Teszik mindezt puszta jóindulatból, fizetség nélkül. Barf Attilával, a Nemzeti Festékbolt tulajdonosával beszélgettünk, aki korábban az Ovitündéreknek is segített.

Egy csinos és barátságos angyalföldi kávézóban ülünk, ahol büszkén körbenéz, és mellékesen megemlíti, hogy a falak itt is az ő festékeivel lettek kifestve. Egy festéküzlete van ugyanis a XVII. kerületben, ahol egy nap úgy döntött, tesz valamit a környezetében élőkért. Hogy honnan jött az ötlet? »Isteni sugallat«  neveti el magát.

»Így tudok segíteni«

- Azon gondolkoztam, mit lehetne csinálni a mi szakmánkban, amivel segíthetnénk. Igazából minden szakmában lehetne ilyen területet találni, legyen az akár a burkoló, a festő vagy éppen az ügyvéd. Most pénteken túl leszünk a 44. teremfestésünkön, szóval nem ma kezdtük. A festést társadalmi munkában végzik a hozzánk járó szakemberek, és olyanok is, akiknek ez nem szakmája, de szeretnének segíteni, részese lenni egy ilyen szuper programnak. Nagyon hálás vagyok nekik, nélkülük nem működne a program. Az anyagot pedig a boltomból biztosítjuk.

Ugyan számtalanszor megkapta már az értetlenkedő kérdést, hogy miért végzi szívességből más munkáját, ő mégsem törődik a rosszalló megjegyzésekkel. A legnagyobb természetességgel igyekszik rendbe tenni a környezetét, vagy ahogy ő mondja: adni, csinálni, amíg van mit. Tennivalóból pedig nincs hiány.

(Barf Attila fest, fotó: Jaksa Vivien)

Minden hónapban több intézmény is jelzi, hogy szükségük lenne a munkájukra. A kiválasztás közülük nem önkényesen zajlik, az óvodák és iskolák egy versenyre nevezhetnek be, ezekben pedig szavazatokat gyűjthetnek és többletpontokat is szerezhetnek, ha elég aktívak. Amilyen lelkesedéssel Attila beszél, az a sanda gyanúm támad, hogy nem ismeri a fáradtság fogalmát. De megnyugtat: korábban a szavazatokat minden nap éjfélig számolgatta privát üzenetekből, ma viszont már a Be Social jóvoltából egy szuper facebookos alkalmazással megoldható az egész, ráadásul a szervezésben is nélkülözhetetlen segítsége van, Szőke-Csizmadia Regina személyében.

Mi történik a Merzse-mocsárnál?

- Havonta szervezünk egy másik jótékonysági rendezvényt is Festőfutás a gyerekekért címmel, a ferihegyi Merzse-mocsárnál. Van egy kis ládánk, amibe bárki bármilyen összeget beledobhat, a délelőtt folyamán pedig egy játékkal eldöntjük, hogy mire fordítsuk. Nem a pénzt adjuk oda, hanem eszközöket vagy játékokat vásárolunk belőle egy választott intézménynek.

Az, hogy nem pénzt adományoznak, egyfajta íratlan alapszabályként működik náluk. Attila magyarázatként hozzáteszi azt is, hogy régebben többször csalódott a támogatott alapítványokban, amikor azokról kiderült, hogy a pénzt nem arra költik el, amire az adományozók szánnák.

(...)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. május 07. 22:14
Le a kalappal az ilyen emberek előtt!
kispufi
2017. január 19. 12:31
csak ki ne derüljön, hogy tudjukki áll a civil kezdeményezés mögött. akkor kőbunkójankó az asztalra csap, Barfékat eltörli és kiszervezi az egészet lőrincbarátnak. rosszindulatú voltam, de sajnos tényleg félek, hogy valakik meglátnak valamiféle lehetőséget, ami nekik jól jöhet, az önzetlen segítőknek pedig miértne alapon betartanak.
nick89
2017. január 18. 23:04
1 éves hír a szekszárdi óvoda felújítááról. A 110 millióból visszacsepegtettek (visszaosztottak, lenyúltak, elloptak, elsikkasztottak stb) 60 milliót, a maradék 50-böl megcsináltatták a munkát. EZEK GÁTLÁSTALANUL MEGLOPJÁK A GYEREKEKET IS! "Az LMP antikorrupciós szakszóvivőjének közlése szerint két hónapja feljelentést tett a szekszárdi Wosinsky utcai óvoda felújításhoz kapcsolódó "korrupciós ügyben". Hadházy Ákos a Miniszterelnökség vizsgálatát sürgeti. Az ellenzéki politikus csütörtökön beszélt arról, hogy bűnszervezetben, a minisztériumok részvételével csalják el Magyarországon az uniós forrásokat. Hadházy Ákos egy 2012-es szekszárdi frakcióülésen elhangzottakra hivatkozva kitért egy helyi óvodabővítési beruházásra is, amelyről azt mondta: a költség mintegy 66 millió forint lett volna, ám végül 130 millióért építtette meg az önkormányzat. A Miniszterelnökség erre reagálva azt közölte, hogy ha az LMP politikusa valóban tudott korrupciógyanús ügyekről, mégsem tett feljelentést, az bűncselekménynek minősül, az LMP pedig ez esetben bűnpártolást követ el. Hadházy Ákos az MTI-hez is eljuttatott válaszában azt írta: tett feljelentést, amelyhez egy - a sajtónak is bemutatott - hangfelvételt is csatolt. Az azóta eltelt időszakban az egyértelmű bizonyítékok ellenére nem történt semmi: a rendőrség szerint nem merült fel hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés gyanúja, így továbbította az ügyet NAV-nak - fejtette ki a szakszóvivő, hozzátéve, hogy azt az adóhatóság visszaküldte, mondván ez nem költségvetési csalás, hanem mégis hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés. Az LMP-s politikus egyértelműnek nevezte, hogy el akarják tussolni a botrányt, s értékelése szerint a Miniszterelnökség akkor jár el helyesen, ha azonnal vizsgálatot indít a konkrét ügyben és "a hangfelvételen bemutatott módszer szerint lefolytatott több száz másik pályázat esetében".
noMores
2017. január 18. 23:03
Ha mar a kedves kommunista rezsim harmadosztalyu szerb focicsapatra basz el 3milliardot, akkor csak ilyen jotet lelkekben lehet bizni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!