Heccszakértők

2017. január 09. 07:16

Jó oktatási rendszert csak nemzeti konszenzussal, hosszú évek kemény munkájával lehet felépíteni – ez az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért. Elviekben.

2017. január 09. 07:16
Korompay Csilla
Magyar Hírlap

Igazi öngól a PISA-eredményt lobogtatniuk, hiszen – miközben ők eltörölnék a pedagógusok külső kontrollját, és maximális szakmai önállóságot adnának az iskoláknak – a teszten kiemelkedően teljesítő Szingapúr pontosan ezzel ellentétes módszerekkel lett oktatási mintaállammá: alaposan szelektálják a tanári pályára jelentkezőket és szigorú ellenőrzés alatt tartják a képzést, a továbbképzést, az iskolaigazgatókat, a tankönyveket és természetesen magukat a pedagógusokat is.

Ezek alapján nem biztos, hogy az ellenvetést nem tűrő szakértőknek kellene meghatározni, ki a dilettáns és ki nem az…

A Nemzeti alaptanterv napirenden lévő átdolgozásának vezérmotívuma a tanulói teher csökkentése, ami azonban annyira bonyolult kérdés, olyan sok szempontot kell figyelembe venni, hogy komoly szakember nem mondhat róla csípőből véleményt. Ötletei persze bárkinek lehetnek, csakhogy míg egyesek a reáltárgyakat tartják fölöslegesnek, mások inkább a humántananyagot hagynák el vagy csökkentenék drasztikusan. Van, aki száműzné a hit- és erkölcstant, a testnevelést, az éneket, a rajzot, azonban akadnak, akik növelnék a nyelvórák számát, illetve más, új tárgyakat emelnének be a tanrendbe: KRESZ-t, konfliktuskezelést, pályaorientációt stb.

Rendkívül fontos, milyen lesz a jövő magyar iskolája, kár, hogy erről sem lehet higgadt, valóban szakmai vitát folytatni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2017. január 09. 20:03
ko csi hecc elődik
noMores
2017. január 09. 15:09
Bazmeg, a kibaszott orbánbanda naptári évben vált! Nem is nyáron, amikor nincs suli, hanem a téli szünet ideje alatt? Ráadásul pár hónapos előkészítés után? KLIK meg tankönyvpiac-beszántás?? Mennyi esze van ennek a stupid gyökér tahó csürhének?
néhai Ch.Pilot
2017. január 09. 12:28
"Rendkívül fontos, milyen lesz a jövő magyar iskolája, kár, hogy erről sem lehet higgadt, valóban szakmai vitát folytatni." Pontosan ez a judeo-ballib cél, hogy ne lehessen!
lantose70
2017. január 09. 07:58
nem értem, minek kell ennyit vesződni a libbantakkal. 1 százalékot értek el a választáson, ne lihegjük már túl a fajidegen ajvékolásukat. Az irány jó, nem kell izgulni. Nem lehet az elmúlt 50 év összes kommunista és liberális agymosását helyes nemzeti neveléssel 7 év alatt helyre tenni. De az látszik, hogy az irány jó. Nemsokára ide fognak járni a finn oktatási szakértők, meg mindenki más is a világról, hogy átvegyék a magyar oktatási mintát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!