Csók és könny

2017. január 21. 14:52

A haladó sajtó úgy siratja el Barack Husszein Obamát, sőt még a feleségét is, mint a kedves nagymamik azt, hogy véget ért a Vad angyal. Szem nem marad szárazon.

2017. január 21. 14:52
Megadja Gábor
Megadja Gábor
Mozgástér

„A haladó sajtó úgy siratja el Barack Husszein Obamát, sőt még a feleségét is, mint a kedves nagymamik azt, hogy véget ért a Vad angyal. Szem nem marad szárazon.

(…)

Nem csoda, hogy a haladók nehezen viselik ikonjuk távozását, hiszen ő valóban szolgálta a haladás ügyét: néhány országot szétbombázott, rezsimeket buktatott meg, hogy aztán a helyükön kitavaszodjon a közel-keleti demokráciáknak, és végül hadba szállt a gender-semleges retyókért. (Utóbbiba most ne menjünk bele, akit érdekel, van egy tisztázó előadás Milo Yiannopoulostól.)

A gyászmunka része egyrészt a jövő iránti aggodalom. Aggódni persze mindig lehet, és van, akinek lételeme, és ebből is él, de az azért legalább is vicces, amikor a nagyszerű koszovói mintáért aggódunk, amely – hogy egy volt szadeszos politikus terminusát kölcsönvegyük – valóban maffiaállam. Egy másik, közeli állam – vagy valami olyasmi – kapcsán erre még visszatérek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. január 22. 04:33
Nem értem, mit akartak ezek a 0 IQ-val rendelkező nők elérni. USA állampolgárok választottak nem európaiak. Bizonyára azok a nők vettek részt ezen a "tüntetésen", akik NO-ban is kivonulnak a "migránsok" érdekében, ha sorstársaikat ezek molesztálják és a jó népnek tele a hócipője velük.
Harangláb
2017. január 21. 20:43
Egyetértek az írással, javaslom címként: "Csók és genny..."-et.
yes_we_can
2017. január 21. 19:48
A média hatalmáról. A baloldal önteltségéről. Csoda,hogy O.V.-t így gyűlölik? http://pestisracok.hu/tobb-ezer-no-tuntetett-europa-nagyvarosaiban-trump-elnoksege-ellen/
Héja
2017. január 21. 18:32
Gábor megadta. Kinek-kinek ami jár. Akár idézhette volna Trump beiktatási beszédének egy mondatát: Vége az üres fecsegésnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!