Barázdazárás – ha meg akarod előzni gyermeked fogszuvasodását

2017. március 07. 18:29

A barázdazárás egy olyan fogászati beavatkozás, aminek segítségével elejét lehet venni a gyermekkori fogszuvasodásnak. Noha régóta alkalmazott eljárásról van szó, sajnos még mindig nagyon kevés szülő tud erről a lehetőségről, pedig a gyerekek fogproblémáinak nagy részét valóban meg lehet előzni vele.

2017. március 07. 18:29
Gyarmati Orsolya
Családháló
A maradó fogak megjelenésük után szinte azonnal képesek elkezdeni szuvasodni, sőt, ez a legérzékenyebb időszak számukra, mivel ilyenkor a fogak még nagyon kevés kálciumot tartalmaznak, s emiatt védtelenebbek a kórokozókkal szemben.

A barázdazárás lényege, hogy egy vékony műanyag réteg kerül az őrlőfogak felszínére, amely megakadályozza, hogy az ételmaradékok és a baktériumok bejussanak a barázdákba. A fogbarázdák változó mélységűek, és nem mindegyiket lehet könnyen elérni a fogkefével, így a barázdákon lévő apró repedésekbe bekerülő és ott maradó ételmaradékok, valamint a baktériumok elindíthatják a fogszuvasodást. A felkerülő barázdazáró réteggel mindez kiküszöbölhető.

Természetesen nem minden fogat kell ilyen módon zárni: a fogorvosok a kis- és nagy őrlőfogaknál alkalmazzák ezt az lejárást, mivel ezek mélyebben barázdáltak, mint a többi fog.
 
(...)
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2017. március 31. 13:06
sajnos még mindig nagyon kevés szülő tud erről a ..." Miért a szülőnek kell erről tudni? Az iskolafogászatnak nem éppen ez lenne a legfontosabb feladata? Tájékoztatni a lehetőségről? A családomnál ez a megoldás létezik.
Teknős
2017. március 20. 11:59
A fogorvosokról külön bejáratú véleményem van. Megnézem én azt az iskolafogászatot, ahol prevenciós eljárások és tájékoztatás folyik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!