Timár Krisztina: A ​látszat mesterei

2017. március 28. 11:17

Kellemesen meglepett ez a könyv, az alkotott világ, a karakterek, a nyelvi stílus (és humor!) levett a lábamról, kíváncsi vagyok a folytatásra is!

2017. március 28. 11:17
theodora
Dóri Online Olvasónaplója

Az ő történetét szerettem olvasni, mert igaz, hogy teljesen idegen világban játszódik a sztori, de szimpatikus volt Cselezüst karaktere, plusz vele együtt egyre többet megismertem ebből a fantáziavilágból.

Hármastájban nem túl gyakori dolog, de előfordul, hogy más világból érkező lelkek születnek újjá, vagy a bármilyen formában megjelenő "Hollóktól" kell tartani, az emberek pedig nagyon vigyáznak az igazi nevükre, és többféle gúnynevet-becenevet használnak inkább helyette.

A különféle mesék-mondák keverednek ebben a könyvben és alkotnak egy új, izgalmas elegyet.

A könyv második felében Lánglélekről olvashatunk, akinek a lelke szintén egy másik világból származik, és egész életében tisztában van a kiválasztottságával. Ahogyan Cselezüst is, ám rá kell jönniük, hogy lehet, hogy más feladatuk van ebben az életben mint amire számítottak.

Lánglélek részét nem élveztem annyira, szárazabb volt, de ebben a részben több mindent megtudtunk Hármastájról, összeesküvésekről, harcokról, a Hollókról. A két szál persze összekapcsolódik a könyv végén, egy érdekes folytatást vetít elő.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!