Kedves politikusok! A gyerek nem kellék és nem dekoráció!

2017. december 14. 19:49

Tényleg el kell mondani 2017-ben, hogy ez rohadtul nincs rendben? Hogy a gyerek nem biodíszlet?

2017. december 14. 19:49
Gyurkó Szilvia
WMN

„Tudom, hogy gyerekkel, kutyával és naplementével mindent el lehet adni. Megértem, hogy az ebek nehezen idomíthatók, és a választópolgárok között vannak „macskásak”, tehát a kutyák jelenléte megosztó, mondjuk, szoboravatáskor, alapkő letételkor, út átadáskor, közösségi házakban és művelődési központokban tartott ünnepélyekkor. Azt is elfogadom, hogy naplementében nehéz fotózkodni. Tehát igazából a szegény egyszeri politikusnak igazából egyetlenegy tuti marketingeszköze marad; a gyerek. De az ég szerelmére, felejtsétek már el, hogy gyerekeket úgy használjátok a saját politikai céljaitok eladására, mintha nem lenne holnap!

A csepregi önkormányzatnak az a »zseniális« ötlete támadt, hogy ha már egyszer Luca-napkor adnak át egy frissen betonozott útszakaszt, akkor talán valaki felidézhetné a térdeplős népszokást (kotyolás). Briliáns ötlet, viszont gondolom, az öltönyös urak szépen élre vasalt nadrágját tönkretette volna a térdeplés, meg egyébként is, a hidegben nem annyira vidám a betonon tartózkodni, úgyhogy valamit ki kellett találni. És hát, kik azok, akik hidegben is szeretnek a földön csúszni-mászni? Akiknek puhán bélelt kezeslábasuk van így télvíz idején, aminek meg se kottyan a Luca-napi hideg? Hát a gyerekek! »Így van, legyenek hát gyerekek, akik letérdepelnek az útra!« – gondolhatták az önkormányzatban (vagy a pártban), akik az útavatáskor felidézik ezt a remek népszokást, ezzel adva »remek aláfestést« a politikusok nagyszabású beszédeihez.

Az alkalomról számos kép is készült, mert egyrészt ez a vidám útavatás nem merülhet feledésbe, meg amúgy is, muszáj megmutatni a választópolgároknak, hogy a képviselő urak szeretik a gyerekeket (így tehát rossz emberek nem lehetnek).

Atyaég! Tényleg el kell mondani 2017-ben, hogy ez rohadtul nincs rendben? Hogy a gyerek nem biodíszlet? És nem is cuki sorminta a terem oldalában, az átadásra váró épület, úttest, szobor, stb… mellett?!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ditur
2017. december 15. 16:04
Minden ember azt látja a képen, ami saját magából kivetíthető. Úgyhogy nem irigylem a szerző belső világát.
Debrecen44
2017. december 15. 12:40
Érdekes meglátás
yndi
2017. december 15. 12:10
Nem is értem a problémát. Ősi népszokás, hogy a gyerekeket az önkormányzat által fenntartott óvoda óvonénije elvigye az önkormányzatot vezető polgármester programjaira, és ott a polgármester mellett fényképezzék őket. Ez már a középkorban is így volt. Különben is megaszonta a polgármester, hogy (szó szerint idézem, mert érdemes!) "a gyermekek örömmel vállalták, hogy az Alkotmány utca átadóján szerepelnek". A szereplésnek márpedig nyilván elválaszthatatlan része, hogy a gyerekek szalmán térdepeljenek az utca közepén télvíz idején, és a polgármesterrel fotózkodjanak. Érti, Margit? Ők vállalták örömmel! A maguk 3-6 évével! Hát akkor meg mi itt gond? Minek akadékoskodik itt valaki, hogy ez jó-e?
Korn
2017. december 15. 10:09
WMN maga a dark web.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!