„Volt-e esetleg olyan téma, amit fölvetett; vagy kérdés, amit föltett neki?
Egyházmegyémben egyre nagyobb számban élnek halmozottan hátrányos helyzetű személyek, főként a roma lakosság körében. Azt a sajátos lelkipásztori dilemmát vetettem föl, hogy szabad-e kettős mércét alkalmaznunk a szentség kiszolgáltatásánál; bizonyos kánonjogi követelményekről, vagy egyáltalán követelményekről lemondani akkor, amikor eléggé reménytelennek látszik, hogy az a személy azt a követelményt teljesíteni tudná – akár a keresztség kiszolgáltatásához, akár az elsőáldozáshoz. Erre adott nagyon bátorító választ a Szentatya.
A három evangéliumból jól ismert mondatot idézte: »Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az emberért.« Ezért javasolta, hogy a legalaposabb mérlegelés után, lelkipásztori bölcsességgel alkalmazzuk minden személyre azt, ami annak a személynek az üdvösségére szolgál, hiszen ez a célunk a lelkipásztorkodás esetében. Nem javasolja, hogy bárki esetében is megtagadjuk a keresztség szentségét, még ha olykor nem is látjuk a folytatás konkrét lehetőségét. Biztatott bennünket arra, hogy hagyatkozzunk a Szentlélekre, aki láthatatlanul is tovább működik a szentség kiszolgáltatása után abban a személyben. Másrészt pedig biztatott, hogy a nagyvárosok peremén élő, olykor ritkább vallásgyakorlathoz hozzászokott emberekhez hasonlóan a romapasztorációban is merjünk nagylelkűbbek lenni, hiszen eredmény csak így várható.
Végül is ha meggondoljuk Ferenc pápa megnyilatkozásait, akár az Amoris laetitiát vagy egyéb buzdításokat, azok is mind az emberséges megközelítést keresik. Például ne ragaszkodjunk annyira mereven a szabályokhoz – ez a reggeli szentmiséken is előkerül –, hanem azt nézzük, hogyan tudjuk fölemelni az embert.
Igen. Valószínűleg nem először hivatkozott arra az esetre, amelyet saját országában tapasztalt meg, talán nem a fővárosban, de valamelyik szomszéd egyházmegye püspökénél vagy lelkipásztorainál, akik nem keresztelték meg a leányanya újszülött gyermekét. Most is ugyanazzal a nagyon hangos tiltakozással kommentálta a Szentatya ezt az esetet, mint annak idején egyik homíliájában: egy olyan leányanyának a bátorságát, aki mégis kihordta ezt a magzatot, világra hozta, és vállalta a világ előtt ezt a rizikót, inkább értékelni kellene, és nem pedig büntetni, mint ahogy azt a keresztelést megtagadó lelkipásztor vagy főpásztor tette.