Ilyen volt gyereknek lenni 2017-ben

2018. január 04. 20:43

A nemzeti konzultáció 2017-ben visszavonhatatlanul a gyermekkor részévé tette a menekültkérdést.

2018. január 04. 20:43
Gyurkó Szilvia
WMN

7. Az asszony még mindig verve jó

Ha már jogszabály alkotásról van szó, és arról, hogy ha akar, akkor nagyon gyors tud lenni minden minisztérium, ki kell emelni, hogy Magyarország még mindig nem ratifikálta az Isztambuli egyezményt, ami a nőkkel szembeni, családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól. Véleményem szerint az egyezmény hatályba lépése itthon gyerekjogi szempontból nagyon fontos lenne, hiszen a bántalmazás tanújává vált gyereket mindig az erőszak áldozatának tekintjük.

8. Menekültkérdés

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a gyerekek ugyanabban a világban élnek, mint mi, ezért minden, amit a felnőttek (egymás felé) kommunikálnak, minden üzenet és minden döntés ugyanúgy hat a gyerekekre is.

A határzárral kapcsolatos kormányzati döntés, a Soros György által megfogalmazott javaslatok, a nemzeti konzultáció 2017-ben visszavonhatatlanul a gyermekkor részévé tette a menekültkérdést. Ez hatalmas felelősséget ró a szülőkre, és a gyerekek körül élő felnőttekre, valamint arra, hogyan magyarázzák a kialakult helyzetet. Ami azonban az egyéni felelősségen túlmutató következménye a kialakult magyar helyzetnek, az a menekültkérő gyerekekkel szembeni jogsértések, és a Magyarországgal szemben indult kötelezettségszegési eljárás.

9. Tanárok által elkövetett visszaélések

Tavaly a kockás inges tüntetések, az oktatási rendszer ellen tiltakozó iskolák és tanárok, meg a botrányos PISA-eredmények miatt beszéltünk sokat a pedagógusokról. Idén viszont az úgynevezett Taigetosz-törvény (a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek rosszabb helyzetbe kerülése) és diákokkal szemben elkövetett tanári visszaélésektől volt hangos a sajtó: (politikus) tanár és diáklány „szerelme”, fiúdiákjával szemben szexuális zaklatást elkövető tanárnő, diákját külföldre szöktető, a reptéren lebukó tanár… az oktatási rendszer komoly szakmai és morális válságban van, aminek jelei egyre erősebben látszódnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. január 05. 15:38
Kedves Gyurkó! Ha valaki mint például ön úgy fog neki a menekült kérdés megmagyarázásához/a gyermekeinek/ ahogy ezt a szösszenetet megírta,az egészen biztos,hogy nem fogják megérteni.Sőt olyanokat fognak kérdezni amelyre ön még válaszolni sem tud.Főleg nem is akar mert azonnal romba dönti a gyermek egészséges logikáját De amint látom nem is a gyermekek tisztánlátása a célja hanem a harcias libsik meg Soros Európa idegen terveinek propagálása, mi több mindenek feletti támogatása. Azt ugye tudja ,hogy a gyerekek bevonása a politikába a balmédia mindig kedvenc fogása volt és maradt.Gondoljon csak az mszp-s Bangóné napi kinyilatkozásaira ami már a humor kategóriája. Nos ön sem különb.Sőt egy fokkal még rosszabb is.A gyermeklélek könnyen befolyásolható.Ezzel ön vastagon VISSZAÉL!! SZÉGYELLJE MAGÁT!!!!!!!!! Ui: Azt nem tudom vannak-e gyerekei.Ha vannak végtelenül sajnálom őket/meg azokat is amelyekre nyakatekert világlátását ráerőszakolja/. Tudja van egy érzésem. Ön minden gyerekből GULYÁS MÁRTONT akar nevelni. DE ŐK MÉG JÁTSZANI AKARNAK!!!!!!!!!
atila68
2018. január 05. 13:27
Három gyermekes szülőként, keresztapaként meglehetősen zavarosnak tűnik az írás logikája. Biztos bennem van a hiba.
portavox
2018. január 05. 11:20
meg megszüntette.
portavox
2018. január 05. 11:20
Szilvia a gyurkó sötét kádárbuzi lacibácsi lánya?Onokája?Mecsoda könyv vót az! Abban má fölépítettük a cocilizmust,a ZORBÁNTAKAROGGYY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!