A Facebook történetének legnagyobb válságát éli, Zuckerberg elbújt

2018. március 21. 15:53

A Facebook abból él, hogy kiárusítja a felhasználók adatait. Itt is ez történt.

2018. március 21. 15:53
Molnár Csaba
Magyar Nemzet

„Mark Zuckerberg már több mint egy éve támadásokkal kénytelen szembenézni azzal kapcsolatban, miért engedte, hogy orosz trollok a Facebookot felhasználva csaphassák be az amerikai választókat. A közösségi hálózat az utóbbi hónapokban valóban életbe léptetett néhány, egyelőre megkérdőjelezhető hatékonyságú intézkedést az álhírek és a gyűlöletkeltés visszaszorítására, de a mostani botrány láthatóan készületlenül érte őket. Mintha sokkot kaptak volna. Zuckerberg, aki egyébként gyakran és szívesen nyilatkozik meg közéleti kérdésekben, most néma csendbe burkolózott. A cég tőzsdei értéke percről percre zuhan, már 50 milliárd dollárt veszített piaci értékéből. Az alapító elveszítheti negyedik helyét a világ leggazdagabb embereinek rangsorában.

Az értékvesztés nem is az erkölcsi felháborodás közvetlen következménye (a befektetők nem szoktak nagyon finnyásak lenni a morálra, ha egyébként dől a pénz), hanem a várható ellenlépésektől való félelem érződik benne. A botrány ugyanis nem a Facebook egy véletlen hibája, félrelépése miatt alakult ki, hanem üzleti modelljének legmélyebb, központi jelentőségű mechanizmusának következménye. A Facebook ugyanis abból él, hogy kiárusítja a felhasználók adatait. Itt is ez történt. Ezt a gyakorlatot azonban nem tudják úgy megváltoztatni, hogy az ne sodorja veszélybe az egész vállalat létét. Senki sem fog fizetni a Facebookért, pláne ezek után. Akkor viszont kérdés, hogy hogyan tovább.

A cégen kívüli tényezők nem sokat gondolkodtak ezen. Egymást érik a magánvádas, illetve a vádhatósági eljárások a Facebookkal, a cambridge-i kutatóval (aki egyébként a The Guardian szerint magát természetesen ártatlan bűnbaknak tartja) és a Cambridge Analyticával szemben. Utóbbi cég felfüggesztette az igazgatót, mintha ő a saját szempontjukból bármi rosszat is csinált volna. A Facebook befektetői pénzük köddé válását látva a Facebookot perlik azon az alapon, hogy a cég »tényszerűen hamis és félrevezető állításokat tett azzal kapcsolatban, hogy a cég nem adja ki a felhasználók adatait harmadik félnek anélkül, hogy erről a felhasználókat tájékoztatná«.

Zuckerberg pedig hallgat. A kötelező bejelentéseket olyan sokadrangú alkalmazottakra bízzák, akik korábban soha nem léptek a nyilvánosság elé. A csúcsvezetők egyértelműen óvakodnak attól, hogy nevüket, arcukat összefüggésbe hozzák a botránnyal. Az alapító, aki néhány hónapja még az elnökjelöltséggel is kacérkodott, elbujdosott valahova. A politikai pályáról jó eséllyel lemondhat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. március 21. 20:59
Zucki már nem cuki - csak Köcsög vezér a Cuki...
zakar zoltán béla
2018. március 21. 20:41
Meg az "MN"-mindkettőt a süllyesztőbe!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
luzitanxaver
2018. március 21. 17:36
"Zuckerberg, aki egyébként gyakran és szívesen nyilatkozik meg közéleti kérdésekben, most néma csendbe burkolózott." És remélhetőleg úgy ráég ez az egész, hogy soha többet nem fogja neki azt se elhinni senki, amit kérdez.
Korn
2018. március 21. 16:52
" megkérdőjelezhető hatékonyságú intézkedést az álhírek és a gyűlöletkeltés visszaszorítására" Jaja megkérdőjelezhető, még lehet mást is olvasni, mint a balos, libsi és degenerált kommunista vélemények, szörnyű b+
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!