Mire lenne szüksége az óvodáknak? – Gondolatok a módosított alapprogram kapcsán

2018. augusztus 08. 14:49

Nem azzal van alapvetően baj, hogy a nemzeti nevelés bekerült az alapprogramba, hanem azzal, hogy fontos és alapvető kérdések még mindig nem.

2018. augusztus 08. 14:49
Gyurkó Szilvia
WMN

„Azt hiszem, nem azzal van alapvetően baj, hogy a nemzeti nevelés bekerült az alapprogramba, hanem azzal, hogy fontos és alapvető kérdések még mindig nem. 

Ráadásul az óvodák »elnehezítése« még több pedagógiai elvárással, jól láthatóan tévút.

Hosszú ideje tudjuk már, hogy az óvoda elsődleges feladata nem az iskolára való felkészítés kellene, hogy legyen, és nem is annak biztosítása, hogy a gyerek felügyelet alatt álljon, amíg a szülő dolgozik.

Az óvodák és az óvónők a gyermekkor őrzői.

Akkor látják el jól a dolgukat, ha azt biztosítják, hogy a gyerekek gyerekek maradhassanak, és megkapjanak mindent, ami ehhez szükséges: figyelmet, odafordulást, gondoskodást, támogatást.

Ehhez sokszor azt is az óvodákban kell megadni, amit otthon nem kap meg a gyerek, és ilyenkor legalább annyira foglalkozik a szülővel az óvoda, mint magával a gyerekkel. Jó esetben ugyanolyan érzékenységgel, finoman és elfogadóan.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rézvirág
2018. augusztus 10. 11:36
Megint csak el kell panaszoljam, hogy NINCS egy nyomorult nőknek szóló újság, vagy portál, aminek az olvasásától ne kapnék agyvérzést. Ez olyan elkeserítő... ...ha valaki van olyan mazoista, hogy az eredeti cikket is elolvassa, akkor megtudhatja, hogy a hölgy szerint egyszer a jövőben majd Lackfi majd olyan lesz, mint ma Petőfi, mert akkor majd az lesz a régi. Ja. ..."Ehhez sokszor azt is az óvodákban kell megadni, amit otthon nem kap meg a gyerek, és ilyenkor legalább annyira foglalkozik a szülővel az óvoda, mint magával a gyerekkel. Jó esetben ugyanolyan érzékenységgel, finoman és elfogadóan.”...mivanb+?!?! (ilyenkor mindig reménykedem, hogy a diszlexiám miatt félreolvastam valamit, de neeeeeem :-( )
Huffnágel Pista
2018. augusztus 09. 07:23
Ó az (((Gyurkó Szilvia))) aki az UNICEF család-, gyermek- és életellenes kampányáért felelős, majd a botrány után a Hintaló Alapitvány gyermekszakértő. #neverforget #chasethedevil #feminismiscancer A férfigyűlölő, dilettáns feminista szervezetek hamisított statisztikákkal állnak ki az UNICEF apa- és férfiellenes kampánya mellett http://www.ferfihang.hu/2016/05/28/a-ferfigyulolo-dilettans-feminista-szervezetek-hamisitott-statisztikakkal-allnak-ki-az-unicef-apa-es-ferfiellenes-kampanya-mellett/
zakar zoltán béla
2018. augusztus 08. 20:58
Rád nem!!!
nikonos
2018. augusztus 08. 18:40
Hiába a sírás, Magyarországon nem lesz buzifeminista tájékoztató füzet az elfogadóan érzékeny migráns szopkodásról. Ez van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!