Se autópálya, se vasút, se vízvezeték

„Döbbenetes adatokat közölt minap a Ziarul financiar gazdasági napilap a romániai infrastruktúra állapotáról: nemcsak európai, de térségi viszonylatban is sereghajtók vagyunk, és például autópálya-építésben lassan Bulgária is megelőzte Romániát. Nem kevésbé elkeserítő az Országos Statisztikai Hivatal legújabb kimutatása, mely szerint a vidéken élők kétharmadának nincs hozzáférése vezetékesvíz-hálózathoz. De lássunk néhány beszédes példát, mely rávilágít arra, hol is tart jelenleg Románia infrastruktúrája. 2015-ben a hazai autópályák hossza 747 kilométer volt, a területre megközelítőleg ugyanakkora Nagy-Britanniában 3769 kilométernyi sztrádán autózhattak az ott élők, de még Bulgária is szinte ugyanekkora, 737 kilométer hosszú hálózatot tudott felmutatni, mint a kétszer akkora Románia. A területre még Bulgáriánál is kisebb Magyarországon 1884 kilométer autópályát lehetett használni.

Ha már autópálya nincs, akkor biztosan a vasúthálózat fejlesztésére költötték a pénzt – gondolhatnák a honi viszonyokat nem ismerők. Csakhogy az adatok e tekintetben még inkább kiábrándítóak: a 11 ezer kilométeres hálózat most is ugyanakkora, mint száz évvel korábban volt, a vonatok átlagsebessége pedig az elavult infrastruktúra miatt óránként 45 kilométer körüli – miközben tőlünk nyugatabbra már 250 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekednek a síneken.

Nyersanyagaival sem gazdálkodik okosabban az ország: miközben az európai uniós államok közül itt termelik ki a legtöbb földgázt, az ország elosztóhálózata kétszer kisebb, mint például a magyarországi, ahol szinte alig van földgázlelőhely. A villamosenergia-hálózat tekintetében sem jobb a helyzet: az Európai Energiaszabályozók Tanácsának adatai szerint Románia élen járt a be nem tervezett áramszünetek hosszúságában – ez a mutató az energiahálózat minőségének tükre. Ami pedig a vizet illeti, a falun élők alig egyharmadának van hozzáférése a vezetékesvíz-hálózathoz, ami azt jelenti, hogy mintegy hatmillió személy kénytelen e nélkül az alapvető szolgáltatás nélkül boldogulni.

Ehhez a minden tekintetben elkeserítőnek nevezhető helyzethez képest a romániai politikai elit mintha másik világon élne, egészen másról beszél, infrastrukturális fejlesztésekről, nagy beruházásokról alig esik szó. A hatalom az igazságszolgáltatást vonná ellenőrzése alá és álszent referendumba menekülve osztja meg a társadalmat, az ellenzék belesétál a csapdába, és kizárólag amnesztiával riogat, korrupcióról beszél, mintha csak ezek a kérdések foglalkoztatnák az itt élőket.

Akiknek lassan már csak azért lesz nehéz elhagyniuk az országot, ha végképp elegük lett a folyamatos ingyencirkuszból, mert egyszerűen nem lesz, hol: a vasút lerohadt, az agyonzsúfolt közutak pedig életveszélyesek.”