Álfeministák akcióban

2019. január 21. 08:32

Kedves ellenzéki képviselőnők, az én szememben sem feministák, sem szülők, sem pedig hősök nem vagytok.

2019. január 21. 08:32
Latte
Pesti Srácok

„»Volt bátorságod gimnazistaként pár mondatot mondani szívedből, lelkedből saját országod kormányáról. Voltak benne erős szavak, mondatok. Mi is szoktunk ilyeneket használni időnként. Nincs ezzel baj. A magyar Országgyűlés képviselőnőiként azt mondjuk neked, hogy nagyszerű ember vagy.«

Ezeket a mondatokat – egy-két kivétellel – édesanyák írták. A Nagy Blankát méltató nyílt levelet az ellenzék válogatott nőtagozata, a szocialisták közül Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, és Gurmai Zita, a liberális Bősz Anett, az LMP-frakcióból Demeter Márta, Schmuck Erzsébet és Hohn Krisztina, valamint a jobbikos Varga-Damm Andrea, Potocskáné Kőrösi Anita és a DK-s Vadai Ágnes meg a párt nélküli Szél Bernadett írta alá.  A sorhoz mellettük saját levéllel Gyurcsányné Dobrev Klára is csatlakozott, aki azt írta, hasonló korú gyerekek édesanyjaként büszke Nagy Blankára.

Nem szerettem volna újra az ellenzék által gyáván kihasznált és előretolt lányról, sem a nyomdafestéket nem tűrő szavairól írni, egyvalami azonban mégsem nem hagyott nyugodni. Igen, ti. Ti anyának és szülőnek csúfolt sípos, fehér sapkás, szelfibotos szörnyek.

Engem édesapám lényegében egyedül nevelt fel. A legnehezebb munkákat is elvállalta a családjáért, a gyerekéért. Mégis, számomra csak az a világ létezett, csak az számított, amikor otthon volt: a saját, közösen kitalált táncunk, a játék, a mesék. Mindenre megtanított, amit tudott, a barkácsolástól a biciklizésig. Aztán miután csak ketten maradtunk, végignéztem, ahogy sepreget, mosogat, főz és varr, ha kell. Közben pedig sosem mulasztott el biztatni, támogatni és átadni mindent: értékrendet, hitet, tapasztalatot. És bár hagyta, hogy lázadjak, sosem mondta volna, hogy nagyszerű ember vagyok, ha nyilvánosan megalázom magam. Hogy nincs azzal baj, ha az önsorsrontás útjára lépek. Elnézve titeket, valamit jól csinált.

Férfiként ugyanis jobb feminista volt, mint bármelyikőtök, és igazság szerint jobb stratéga is. Tudta, hogy egy generáció megváltoztatását a saját gyerekén kell kezdenie. Így, férfiként olyan nőnek nevelt fel, aki bár tudja, hogy mindenhol helyt állhat, de aki az előtte álló példa miatt ettől függetlenül mindig a családját választja majd.  

Ti ezért, kedves ellenzéki képviselőnők, az én szememben sem feministák, sem szülők, sem pedig hősök nem vagytok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2019. január 21. 11:08
Korunk kiborgja a diktafonos-szelfibotos ellenzéki képviselő.
balbako_
2019. január 21. 11:04
Kocsmapolitizálást csak kocsmastílusban lehet igazán művelni. Innen a nagy egymásba borulás.Csak ne lennének olyan mérhetetlenül pökhendi kultúrlények legalábbis szóban, mert ha megvakarjuk - és itt most ez történt - akkor kiderül, hogy a kultúrájuk a szenes tróger szintjén mocorog.
zakar zoltán béla
2019. január 21. 10:29
PONT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
karakán
2019. január 21. 10:15
No ha volt kétségem hogy kik a haza ellenségei..itt megmutatkozott...soha nem szavazok ezekre az idióta ,korcs,torzlelkű hitvàny gazemberek csürhéjére..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!