Üss vissza! – Balassagyarmat, a legbátrabb város

A román, szerb és cseh fegyveresek hol fosztogatva és erőszakosan nyomultak egyre beljebb, hol pedig az impotens és szerencsétlenkedő magyar hatóságok segítségével békésen. A tökkelütött budapesti kormány pedig hol fegyverek átadásával segítette a román nemzetőrség megalakulását, hol meg éppen jegyzőkönyveket vett fel az egyes városok, területek megszállásáról. Hogy jegyzőkönyvek helyett katonákat kellene állítani a határra, ettől a se-nem-polgári, se-nem-demokratikus budapesti kormányzat úgy ódzkodott, mint ördög a tömjénfüsttől.

Január 27-én azonban gyűlést tartottak a vármegyeházán, ahol nemcsak jelképes, de nagyon is történelmi összefogásra került sor: Pongrácz György vármegyei főjegyző és a szociáldemokrata Schuch István mozdonyvezető kézszorítása a helyben megvalósuló nemzeti egységet jelképezte.

A balassagyarmati események kapcsán felmerül a »mi lett volna ha« kérdése. Talán helyesebb úgy feltenni a kérdést: lett volna-e esélyünk legalább valamennyit megvédeni a történelmi területeinkből? Idő és alkalom lett volna rá, de hát Károlyiék meg sem próbálták, így a választ sem fogjuk erre a kérdésre megtudni most már soha. Egyvalami viszont egészen biztos. Ady Endre tévedett, amikor azt írta: »Nekünk Mohács kell«. Nem, ilyesmire nincs szükségünk. Mohácsi hősökre, sőt, inkább balassagyarmati hősökre annál inkább. És mellettük olyan elitre és politikai vezetésre, amely képes a nemzet mozgósítására baj esetén.”