A véletlen tervszerűsége

2019. július 20. 12:13

Aznap, amikor Ferenc pápa felmentette Márfi Gyula veszprémi érseket, az ellenzéki pártok bejelentették, hogy Katanics Sándort indítják közös polgármesterjelöltjeként Veszprémben.

2019. július 20. 12:13
Ircsik Vilmos
Magyar Nemzet

„Ferenc pápa 2019. július 12-én felmentette hivatalából Márfi Gyula veszprémi érseket. A hírt az érsekség közösségi oldala hozta nyilvánosságra. Ugyanezen a napon, talán ugyanezekben az órákban vagy percekben, Hartmann Ferenc, az MSZP veszprémi szervezetének elnöke közölte az MTI-vel, hogy az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum és a Jobbik a DK-s Katanics Sándort indítja az ellenzék közös polgármesterjelöltjeként Veszprémben.

A két embert amúgy nem lehet se egy lapon, se egy napon emlegetni. A véletlen azonban úgy hozta, hogy szűkebb pátriámban mégis egyszerre kerültek az érdeklődés középpontjába, és együtt jelent meg a nevük a helyi, illetve az országos fórumokon. Márpedig a véletlen a sors tervszerűsége, amely azt adja tudtunkra, hogy ami történik velünk, az ugyan tőlünk teljesen független, de azért nincs híján minden logikának. Éppen ezért érdemes a végzetes egybeesés két szereplőjének személyiségét, életpályáját egy kissé alaposabban is szemügyre venni.

Márfi Gyula esetében könnyű a dolgunk. Ő huszonkét éves főpásztori szolgálata alatt nemcsak országos, hanem nemzetközi ismertséget és tekintélyt is szerzett magának, hívei között pedig közszeretetnek örvendett. Az a jóságos, közvetlen, jámbor lelkiatya volt, akihez hasonlóval ma már csak a régi, szent könyvek lapjain találkozni. De jámborsága soha nem ment át együgyűségbe. Határozott véleményét a világról, a kereszténységről, a nemzetről, a hazáról mindenütt következetesen, szilárdan és bölcsen kimondta és megvédte. Olyan következetesen, szilárdan és bölcsen, hogy a katolikus főpapokkal szemben mindenre képes balliberális oldal rajta soha nem tudott fogást találni. Nyugalmazásával kapcsolatban széltében-hosszában sokféle rémhír és összeesküvés-elmélet is elterjedt, amelyek szerint a pápa éppen nemzeti elkötelezettsége miatt nyugalmazta. Ez persze nem igaz, sőt éppen a Márfi Gyula iránti köteles tiszteletből kell megcáfolni, aki tavaly decemberben töltötte be hetvenötödik életévét, és az ide vonatkozó egyházjogi törvények értelmében nyújtotta be nyugdíjazási kérelmét.

Másrészt a pápa a hasonló életkorú Beer Miklóst is nyugalmazta, akiről finoman fogalmazva éppen az ellenkezője mondható el, mint veszprémi kollégájáról, és az embernek legfeljebb a rossz emlékű békepapok jutnak eszébe róla az 1950-es évekből. A lelke rajta! A váci püspöknek egykor majd a hite szerinti legfőbb bíró előtt kell számot adnia arról, hogy milyen logika szerint szegődött az ateista balliberális ideológia szolgálatába, milyen logika szerint adta nyakra-főre az interjúkat azoknak a balliberális sajtóorgánumoknak, amelyek különben lépten-nyomon gyalázzák a katolikusok istenét, a katolikus egyházat, annak híveit és legfőképpen papjait.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. július 20. 23:51
A püspök nem ver bottal: ingatlanvita miatt robbant ki a győri iskolabotrány https://www.valaszonline.hu/2019/07/10/gyor-apor-vilmos-katolikus-iskolakozpont-veres-andras/ Hosszú, tanulságos, megdöbbentő történet, a mandiner számára nyilvánvalóan tilos beidézni. Kaposvár: Váratlanul visszavonták a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának, Godó Lászlónak a vezetői megbízatását, és ezzel egyidőben a Szent Margit Katolikus Óvoda vezetőjének a megbízatása is megszűnt. https://www.sonline.hu/vezeto-helyi-5-poziciok/levaltottak-az-iskolaigazgatot-es-az-ovodavezetot-1697708/
koronaszepe
2019. július 20. 19:37
Ircsik úr beszéde tipikus farizeus beszéd! Isten ügye nem pártpolitika, még csak nem is - akár elhibázott - nemzetpolitika. Beer Miklós egy fejjel magasabb tárgykörben. Érti a lényeget! Szerintem.
GregDzsi
2019. július 20. 14:15
Katanics "vajda" esetében is könnyű a dolgunk: egy gyenge közepes tanár, mellette naív ősszoci. Knoll és Arnhoffer után nem egy nagy kaliber volt.
zakar zoltán béla
2019. július 20. 13:37
Márfi igen!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!