Anyák prés alatt, avagy jelentés a lakásajtók mögül

2020. május 22. 16:35

Két hónapja mackónadrágban és tini korunkból velünk maradt, kinyúlt pólókban éljük mindennapjainkat.

2020. május 22. 16:35
Király Nóra
Ficsak blog

„És ez megy reggeltől estig: tanító nénik vagyunk, tanárok, óvónénik, szakácsnők, takarítónők, kertészek, szociális munkások, idősgondozók, edzők, pszichológusok és még hosszan sorolhatnánk. És közben home office-ban dolgozni is kéne. Erre leginkább fektetés után (21.00) és álomba zuhanás között jut idő. Még esetleg napközben egy-egy konferencia beszélgetést, meetinget le tudunk bonyolítani, miközben fél szemmel az ajtót nézzük, nehogy berongyoljon valamelyik gyerek vagy épp valami fennforgás történjen, miközben stratégiai kérdésekről tárgyalunk egy tucat fontos emberrel. Mikrofon kikapcs és az ujj, biztos, ami biztos fixen rajta tartva a kamera kikapcs gombon is, nehogy későn kapcsoljunk. Ismerős?

Hajnalban aztán hullafáradtan, de elégedetten dőlünk be az ágyba: ezt a napot is kipipáltuk jelentősebb káresemény nélkül.

Annyira vártam/vártuk, hogy talán júniusban lesz egy hónap szusszanásnyi időnk, amikor kifújjuk magunkat, tudunk normálisan dolgozni, kicsit összekapjuk magunkat és kinyitjuk a lakás ránk zárt ajtaját. Így nekimenni a 2,5 hónapos nyári szünetnek sok anyukának hatalmas félelem. Öt hónap segítség nélkül a gyerekekkel – minden pozitívumával és hullámvölgyével együtt – anyát próbáló feladat. Ráadásul sokan el sem tudják képzelni, hogyan oldják meg a nyarat. Sok munkahelyen kötelezően ki kellett venni az egész éves szabadságot, miközben nyaralni sem nagyon lehet menni. Sőt inkább spórolni kellene, hiszen ki tudja lesz-e következő hulláma a vírusnak. A nagyszülőknél nyaraltatás most kizárva, táborok lesznek ugyan, de azért attól is van egy pici félelem bennünk.

Milyen jó lenne egy kis szusszanás a nyár elején, hogy összeszedettebben, pihentebben kezdhessünk neki a nyárnak és ki tudja még minek…..

De persze anyukának lenni így is a legszebb dolog és ez az időszak biztos, hogy minden kihívása mellett egy soha vissza nem térő, nagy családi csapatépítés is egyben. Mindenesetre, mi anyukák, legyünk nyugodtan büszkék magunkra, mert nagy teljesítmény az, amit mi most elvégzünk. Akinek már nagyok a gyerekei vagy nincs gyereke, ezt talán el sem tudja képzelni.

Mert könnyű kijelenteni, hogy mostantól kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba: be lehet járni a munkahelyekre, ki lehet ülni egy kávézó teraszára nyugodtan beszélgetni valakivel. Van akiknek eljött ez az idő, nekünk anyukáknak azonban erre még egy darabig biztos várnunk kell…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EMM195
2020. május 23. 13:54
"Öt hónap segítség nélkül a gyerekekkel - minden pozitívumával és hullámvölgyével együtt - anyát próbáló feladat." Bizony, b+. Sokan tudják ezt és inkább nem is szülnek gyereket. Csak az a kár, hogy a nagyanyjuk vagy anyjuk őket megszülte egy rommá bombázott Budapesten, egy kollektivizált vidéken, egy elpusztított Magyarországon. Így most kénytelenek nyavalyogni a fontos stratégiai mítingjükről és a benyitó gyerekről. Apa hol van?
u.cserkész
2020. május 23. 12:36
Istenem, már 2 hónapja a kávéházi terasztól elzárva, otthon kell lenni a gyerekeimmel!? Ha bele gondolok, hogy 14 évesen kollégiumba kerültem, 100 kilométerre a családtól, magam mostam, vasaltam, stb. mert csak a téli, tavaszi, nyári szünetben tudtam haza menni. Telefon egy szál se. Később 25 hónapig voltam katona, ekkor sem volt sűrű családlátogatás. Mindezt simán kibírtam, nyafogás nélkül. Tényleg elpuhult, elkényelmesedett az európai ember, talán nem üt vissza ránk a természet, talán igen.
Thorin
2020. május 23. 10:33
"Két hónapja mackónadrágban és tini korunkból velünk maradt, kinyúlt pólókban éljük mindennapjainkat." Amennyiben ekkora suttyó vagy, akkor tegyél így, ám ettől ez még nem szükségszerű, nem hordunk kinyúlt polót, nem azért, mert ciki abban kimenni a többiek közé, hanem mert ciki felvenni azt, magadnak. "Mackó" egy érdekesebb, bár az sem épp egy magas szint, ám a két hónapból legalább egy olyan meleg volt, hogy akkor mackót hordani az egészségtelen tartományban fut.
Æðelflæd
2020. május 23. 06:49
Végigolvastam, sok igazság van benne, viszont nem értem, hogy miért baj az, ha a gyerek év végén "csak" négyes lesz, mert nem csinálja meg helyette az anyukája a prezentációt? Szerintem ez most ilyen téren is egy elengedős időszak. A másik: nálunk a családban jól működik a digitális rokoni segítség. Pl. egy gyerektelen rokonra le van osztva a gyerekek 1-2 tantárgya: ezeket ő segít tanulni, megvan neki minden kód, rendszeresen figyeli, hogy mi a lecke, bármikor kérhetnek tőle segítséget a gyerekek, meg is tart 1-1 órát. A szülőknek ezekkel egyáltalán nem kell foglalkozniuk, és a gyerekek arra az időre rendszeresen és megbízhatóan le vannak kötve. Persze nem mindenhol vannak ráérő nagyszülők/nagynénik/nagybácsik/szomszédok, de ahol vannak, ki lehetne jobban használni. Egyébként karanténos időkön kívül is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!