Liberális emberkísérletek

2020. május 06. 07:06

Teréz anyát is megszégyenítő leereszkedés, dantoni gőg.

2020. május 06. 07:06
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Miközben a Pesti úti idősek otthonában több mint harmincan meghaltak, vélhetően a fenntartói mulasztások következtében, a mindig mosolygós főpolgármester elterelő hadműveletbe fogott, ám a vége ennek is alighanem csúfos kudarc lesz.

Jóemberkedés – szokták mondani azokra a liberálisokra, akik borzasztó önzetlennek akarnak tűnni, Teréz anyát is megszégyenítő leereszkedéssel fordulva az elesettek és a nehéz sorsúak felé, miközben dantoni gőggel néznek körbe eszmei és politikai riválisaikon, mondván, azok mind érzéketlenek. Jellemzője még ennek a szentimentális páváskodásnak, hogy az ötletek – legalábbis itthon – mindig a körúton belül születnek, általában tiszavirág-életűek, a realitásokkal nem számolnak, s megvalósulásuk esetén még nagyobb károkat okoznak, mint amennyi erkölcsi vagy bármilyen más hasznot.

Iskolapéldái e műfajnak a »fogadj be az otthonodba vadidegen migránsokat« vagy az »adjunk ingyenpénzt a cigánysoron élőknek« című ötletek. Mindkettő nagyon kedves gesztusnak tűnhet, ám ha belegondolunk, pusztító hatásuk van a társadalmi viszonyokra, miközben azoknak sem segít érdemben, akiken szeretne.

Túl azon, hogy egy ismeretlen hátterű, Európába árkon-bokron át érkező illegális bevándorló a befogadójára is potenciális veszélyt jelent, ha mégis galamblelkű, valódi üldözött az illető, pár magyarországi éjszakával akkor sem jut előrébb, legfeljebb időt nyer. Az utána következőknek viszont azt üzeni: gyertek Európába, de mindannyian! Azt pedig tudjuk, hogy a Willkommenskultur hova vezet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Finale*
2020. május 06. 10:55
Az en fajtamat ? a te fajtadrol van szo eszement. Azert kellene, mert te es a balliberalis fajtad e mellett kampanyol mar evek ota.
BőröndÖdön
2020. május 06. 08:43
Jaj,Dani,borzalmas amit összehordasz...:(
1000bocs
2020. május 06. 08:37
...A marxizmus azon nárcisztikus, egoista alakok (ezeket gyakorlatilag tonnaszámra termeli ki a jelenkori rendszer hazug üzeneteivel) számára nyújt menedéket, akik mindenféle önvizsgálat nélkül akarnak hazudni maguknak egy "jóember" eszmét, ezzel is elkerülve a szembenézést önmaguk tökéletlenségével.... Morális önkényeztetés.
pesti051
2020. május 06. 08:35
Tegnap este az ATV-ben Gy. Németh Erzsébet elterelő hadművelete volt, mindent bevetnek, csakhogy Karácsony felelősségét ne lehessen firtatni Budapest ügyeiben, különösen a fővárosi idősotthonok tárgyában... Gy. Németh erőltette, a "ha vidéken lehet lazítani, akkor Budapestet miért "bünteti" Orbán, ha Fejér megye lazíthat, Pest megye és Budapest miért nem... stb..." szöveget.. Rónai helyében azért megkérdeztem volna, a helyettes asszony tudja, milyen Budapest, Pest megye Fejér megye NÉPSŰRŰSÉGE ? Ami ugye nagyon nem mindegy járványhelyzetben... Rónainak nem jutott eszébe. Na majd legközelebb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!