Momentum: szórakozik a fiatal burzsoázia

„Ők azok, akik a messiásszindrómában szenvedő oligarchák adományaitól roskadozó európai alapítványok pénzével határozatlan időre képesek meghosszabbítani tanulmányaikat. Az egyetem gazdasági túlélése érdekében azt is meg kell nekik engedni, hogy társaiknak előadják az őket pénzelő intézmények genderelméleteit és a multikulturalizmus egyedülálló létjogosultságáról szóló dogmáit. Ezután pedig mindannyian együtt, irány a rendszeres kormányellenes tüntetésekre a Vencel téren, márkás kis szerelésükben diszkréten divatozva, csúcsmodell telefonjukkal a kezükben ígérik büszke szüleiknek, hogy vacsorára már otthon lesznek. A szülők pedig tudják, hogy idealista csemetéik egy kormányellenes tüntetésnél biztonságosabb helyen talán nem is lehetnének.

Professzorom elbeszélésében legjobban az az észrevétele fogott meg, miszerint ezekből a tüntetésekből és miniforradalmacskákból épp az hiányzik, ami az ilyen eseményeknek értelmet adott: a tét, a veszély, a rizikó. Az 1968-as prágai tavasz utáni úgynevezett csehszlovák normalizációban felnőtt generáció számára a tiltakozás és ellenállás minden formája komoly személyes következményeket vont maga után, az egyetemről vagy munkahelyről való elbocsátástól a sokéves börtönbüntetésekig.

A pankráci börtöncellák tele voltak fiatal szamizdatosztogató, konyhaszemináriumon politizálgató fiatalokkal. Még az általam is látogatott első, 1989-es tüntetéseket sem azért vették körül a rohamsisakos rendőrök, hogy esetleg a kapitalizmus jogtiprásaitól feldühödött diáktömeg elől védjék a McDonald’s vagy Tommy Hilfiger kirakatait. Sőt a diaszpórában élő magyarságot ma politikai lábtörlőként használó momentumos fia­talságnak az is teljesen elképzelhetetlen fogalom, mi az beállni egy bosszúvággyal és fanatizmussal teli ultranacionalista tömeg közepére tinédzserfejjel, és számonkérni az öklüket rázóktól magyarellenes szlogenjeiket. Ha ma nem mész el hülyeorbánozni és rendőröket dobálni a Kossuth térre, nem vagy jó fej.”