A véleményünket nem kényszeríthetjük a társadalomra

2020. november 16. 17:53

A vallásszabadság eszméje megköveteli az egyház és az állam szétválasztását.

2020. november 16. 17:53
Beer Miklós
Pesti Hírlap

A Vatikán nyilvánosságra hozta a volt amerikai bíboros, McCarrick szexuális visszaéléseit kivizsgáló nyomozati aktát, és úgy tűnik, az előző két pápának is voltak mulasztásai, tévedései, rossz döntései ebben az ügyben. Mit gondol erről, mit kellene csinálnia a katolikus egyháznak?

A pedofilbotrány sajnos nagyon felkorbácsolta a közhangulatot a katolikus egyház körül. Úgy látom, hogy a korábbi pápák nem tájékozódtak eléggé, pontosabban nem tájékoztatták őket lelkiismeretesen, így nem ismerték fel időben a helyzet súlyát. Ferenc pápa kaphatott először hiteles információt, és ennek nyomán végre kellő határozottsággal lépett fel. Nagyon fontosnak tartom, hogy a pápai titoktartás hagyományát-gyakorlatát feloldotta, és becsületesen a nagy nyilvánosság elé tárta a vizsgálati jegyzőkönyvet. Mindenképpen egy nagyon fájdalmas és szégyenletes történet. Úgy látszik, ez kellett ahhoz, hogy Ferenc pápa a »zéró tolerancia« elvét is megfogalmazza. Természetesen ez az ügy az egész katolikus egyház számára nagy tanulság. Idehaza is sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a papságra készülők pszichológiai vizsgálatát illetően.

Gyerekvállalás, család, örökbe-fogadás – a kormány konzervtívabb húrokat penget most ezekben a kérdésekben. Az egynemű párok örökbefogadásának korlátozására készülnek, és az Alaptörvényben rögzítenék, hogy az apa férfi, az anya nő. Mi a véleménye erről?

A Ferenc pápáról bemutatott legújabb filmben (Francesco) a pápa az egyneműek kapcsolatára utalva kifejezte azt a kérését, hogy ők is kapjanak valamiféle jogi védelmet a társadalomtól. A pápától megszokott empatikus gondolkodásnak megfelelően, a különféle szexuális identitásproblémával rendelkező emberek kirekesztése, megalázása ellen szólt. Akár a társadalom nagyobb »családjáról« van szó, akár az egyház »családjáról«, ők is hozzánk tartoznak, ők is a testvéreink.

Ugyanakkor az ő párkapcsolatukat meg kell különböztetnünk a házasság és a család eszmei és jogi fogalmától. Ebből következik, hogy az ő esetükben az egyház felfogása szerint – és főképpen a gyermekek védelme miatt – az örökbefogadást nem tudjuk támogatni. Az állami törvényekre nem akarunk nyomást gyakorolni, de a véleményünket meg kell fogalmaznunk.

Lengyelországban a klérus a nagyon szigorú abortusztörvényt támogatta, mondván, a súlyosan beteg, akár életképtelen magzatokat is meg kell szülni. Mit gondol, az államnak kell döntenie ilyen helyzetekben?

Katolikusként bármennyire is szimpatikusnak tartunk egy állami törvényt, nem lenne szabad beleszólni a polgári rendtartásba. Nem szabad címkézni a társadalmat. Lengyelország sem nevezhető keresztény országnak, bár-mennyire is szeretnénk. A vallásszabadság eszméje megköveteli az egyház és az állam szétválasztását. Az más dolog, hogy szeretünk szabadon élni keresztényként, a saját hitünk szerint képviselni erkölcsi elveket, de ugyanúgy tiszteletben kell tartanunk mások meggyőződését is. Az lenne elfogadhatatlan, ha kötelező lenne az abortusz, ahogy sajnos a történelemben már erre is volt példa. Az előbbi témához hasonlóan, hívő emberként az abortuszt sem fogadhatjuk el semmiféle esetben. Ezt a véleményünket megfogalmazhatjuk, meg is kell fogalmaznunk, de ezt nem kényszeríthetjük rá a társadalom egészére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scion
2020. november 17. 08:05
békepap és álpap úgy mint a gazdája bergolio
az ember
2020. november 17. 08:02
"Az lenne elfogadhatatlan, ha kötelező lenne az abortusz, ahogy sajnos a történelemben már erre is volt példa." Mikor, exvácipüspökúr? Nagy baj van abban az egyházban, ahol ilyen alakok püspökök lehetnek. Ez már messze nem Mindszenty vagy a muhi és mohácsi csatában hősi halált haló főpapok szellemisége.
Libraman
2020. november 17. 06:27
Egy bolsi katolikus pap, istenem! :-))
mucsay
2020. november 17. 05:29
én is örülnék ha nem akarnátok ránk erőltetni a liberalizmust, dehát mást se csináltok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!