Békepárti szövetségesünket érte olyan merénylet, amelyre régóta nem volt példa
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
Mindig érkezik egy Híres Színész™️, aki Jó Ember™️, ez már csak önmagától értetődik.
„Annyira szeretem, amikor kedves, jóravaló, nekünk természetesen jót akaró művészemberek felemelik szavukat! Hogy éppen mi ellen vagy mi mellett, azt persze mindig a nem létező hálózat találja ki. Mondjuk Cate Blanchett nem hiszem, hogy valaha is hallott az SZFE-ről, sőt, tán már arra sem emlékszik, hogy egykor hallott róla. Mindegy, amikor jött a riasztás, ő is kipingálta a tenyerét.
Legfrissebben Tilda Swinton brit színész szörnyülködött egyet a Magyar Narancs hasábjain. Én ugyan nem tudom, milyen perverzió folyamatosan más országok diktatórikus intézkedéseit figyelni, de az fontos, hogy Swinton azonnal rendelkezésére állt a Mancsnak. Megtudhattuk tőle, milyen elképesztő küzdelmet kellett végeznie az LMBTQ-mozgalomnak Nagy-Britanniában Thatcher alatt – ezeknél még mindig az utolsó, valamirevaló miniszterelnök a főgonosz. Nem meglepő. Margaret Thatcher volt az utolsó, aki az elcsicskásodó tory-k, illetve a brit Gyurcsány előtt még képes volt saját hangot és arcot adni az angol konzervativizmusnak.
Ráadásul erős, sikeres és népszerű volt. Teljesen természetes, hogy holtában is ütni kell. Illetve – ezt is tudjuk már – a halott és az áruló konzervatív, lévén az előző nem tud, a másik meg nem akar visszaütni, lehet még példakép a mostani lázadók előtt is, hátha jó útra térnek.Mindegy, szóval Swinton erről a küzdelemről beszélt, amikor arra is rátért, hogy értesülései szerint milyen eszetlen erőszak zajlik Magyarországon.”