Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Itt van velünk már a földön is, magunk teremtjük a démonjainkat.
„Test és a lélek a halálunk után talán külön utakra lép. Az előbbi elenyészik, az utóbbi azonban a tér-idő kontinuitásból kilépve megszabadul a kötöttségektől és halhatatlan lévén új formát keres magának. Talán, írom, és nem véletlenül. Hiszen nagyon sokan hiszik azt is, hogy sejtek, atomok, szerves és szervetlen részecskék a puszta véletlen folytán csak úgy összeállnak, elrendeződnek mondjuk a szomszéd Pista bácsivá, aztán amikor vége az életnek, mindenestül felbomlanak, megszűnnek.
Valaha magam sem tudtam, a végső, legfontosabb kérdésre milyen választ adjak. A természet megfigyelése segített a válasz megtalálásában. A világot, benne minden szereplőjével, emberrel, állattal, növénnyel, elemeivel, mint a víz, a levegő, tűz és a szél bizonyosan teremtették. Kristálytiszta logika alapján, kölcsönhatásokkal, ok-okozati viszonyokkal és törvényszerűségekkel létezik minden, ami körülvesz bennünket, benne magunk is. Létünk nem puszta véletlen műve. Születésünk és halálunk célrendszere azonban rejtve marad előttünk, egész életünkben érezzük a korlátainkat – ez pedig alázatra tanít. Annak biztos tudatára, hogy vendégek vagyunk itt. Nem akartuk, nem kértük és nem választottuk az életet, hanem ajándékba kaptuk.
Csak gyermekfejjel képzeljük azt, hogy a pokol vörös lángnyelvek mardosta kietlen földalatti barlang, ahol a láncra fűzött lelkek az örökkévalóságig kiáltoznak, és kéjenc ördögök tépdesik szegény lelkek testét (ugye, milyen mókás képzavar?) Nem, a pokol nem ilyen, legalábbis semmi köze a hitbuzgalmi iratok ábrázolásaihoz. De hogy ellenpárjával, a mennyországgal együtt az archaikus ember mit óhajtott szimbólumba csomagolni pokol címszó alatt, talán felfejthető.”
Nyitókép: Szentesi Zöldi László Facebook-oldala