Levél úgy általában néhány egyes valakikhez

2022. január 13. 15:10

Ezt a feltehetően fölösleges levelet nektek írom, akik felismeritek magatokat, vagy nem.

2022. január 13. 15:10
null
Verebes István
Magyar Hang

„Ezt a feltehetően fölösleges levelet nektek írom, akik majd vagy akarjátok magatokat címzettként felismerni, vagy nem. Először is mindenképp legyen méltánylandó részetekről, hogy írás által, tehát tapintatosan szólítalak meg benneteket. Személyesen ezt mindenképp elkerülném, mert ha bárki meglátná, hogy érdemben elegyedtek szóba velem, aligha válna dicséretetekre – merő gesztus részemről, hogy személyetek így álcázott maradhat. Hiszitek vagy sem: egyáltalán nem haragszom rátok, nem is volna miért, hiszen kártékonyat ellenem soha nem követtetek el. Eredendően jó embernek tartalak benneteket, és ugyan kínos, de az is teljesen érthető, hogy »eredendőségetek« már régen nem szeplőtlen. Így kellett lennie, mert amivé lettetek, abban a szükséges évek során épp az vált bökkenővé, amivé tették jó néhányatokat.

Vagyis: mivel politikai illeszkedéseitek révén lettetek azzá, amivé, épp mára és épp az érett egyértelműen olyanná, mint egyébként kinevezőiteknek, felavatóitoknak is sajátos teljesítménye. Bizonyos szinten szocializált kör számára a ti teljesítményetek is elfogadott, sikeres, de ahhoz képest, amilyen jó emberek vagytok, az eredmény módfelett haszontalan és fölöttébb ízléstelen is. Sajnálatos lehet majd számotokra, hogy nincs az a pártoltan satnya világlátás, ami később egy bevállalt látókör szűkösségén kívül is megúszható volna.”

Nyitókép: YouTube

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Readar
2022. január 15. 13:12
A levél lényege: "Nem megúszható". Fenyeget a Veréb, Véreb akar lenni.
PMike
2022. január 14. 18:35
"Gréczy ma bemutatja az ellenzék kulturális programját" No verebes, erre varrjál gombot... Gréczy csúcsra járatja a "kultúrát", csak nehogy túl "RAGACSOS" legyen!
NTLLK
2022. január 14. 14:44
Úgy kellene pzicionálnom magamat, hogy bárhogy fordul az asztal, a mézes bödön mindig éppen elém essen. Ennyi, és semmi több!
fusi.misi
2022. január 14. 14:15
Hogy mondta Fábri 2009-ben, mikor ez a csúszómászó tévedésbő meghívta őt a Nap TV-be? "Jövőre a választás után mehettek mid az ATV-be ahova valók vagytok."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!