Keresve sem lehet hibát találni a magyar futballválogatott játékában

2022. június 16. 20:41

Óriási elismerés illeti a válogatottat azért, hogy négy ilyen mérkőzésen tudott folyamatosan jó teljesítményt nyújtani.

2022. június 16. 20:41
null
Hrutka János
Hrutka János
Telex

„Valószínűleg a legelvakultabb fanatikusok között sem lehetett olyat találni, aki két hete azt mondta volna, Magyarország a csoport első helyén várja a folytatást a Nemzetek Ligájában az angolok elleni két, illetve az olaszok és németek elleni egy-egy mérkőzés után. Azonban sokan bíztak abban, hogy a tavalyi Európa-bajnokságon mutatott jó játék, a nagy csapatok ellen már oly sokszor bevált taktika ezúttal is eredményesnek bizonyulhat, és feledtetheti a tavaly őszi, angolok és albánok elleni lejtmenetet. A látottak nemcsak feledtették a rossz élményeket, hanem ámulatba is ejtették a rajongókat. Az ilyen feledhetetlen pillanatokat ki kell élvezni, kellően meg kell ünnepelni, mindamellett helyén kell kezelni a dolgokat, mert tavaly hasonló helyzetben már ért minket csalódás, amelynek a mértéke nagyobb volt a felemelő pillanatok okozta eufóriánál.

Bírtuk a sorozatterhelést, de kevés a játékos

Ha nagyítóval keresgélne az ember, akkor is nehéz lenne olyan apróságokat találni, amelyeket akár csak építő negatív kritikával illetne az ember. Elég csak arra gondolni, hogy a világranglista 40. helyezettjeként vettük fel a versenyt három topcsapattal. Vagy arra, hogy a magyar válogatottban összesen öt játékos játszik az öt topbajnokság egyikében, az ellenfeleknél viszont mindenki. Ellenük szerzett Magyarország hét pontot, és vezeti előttük a csoportot. Már ez is az elképesztő kategóriába kerülhetne, de érdemes tovább boncolgatni a látottakat.

Óriási elismerés illeti a válogatottat azért, hogy négy ilyen mérkőzésen tudott folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Tíz nap alatt a legritkább esetben játszik egy magyar futballista ilyen sokszor ilyen volumenű csapatok és játékosok ellen, és az olaszok elleni minimális megingás, fáradtság és az abból született apróbb hibák ellenére az összes találkozón fegyelmezett, magabiztos és meggyőző tudott maradni. Ráadásul úgy, hogy továbbra sincs dugig a válogatott nemzetközi szinten magasan jegyzett játékosokkal, és az utánpótlásból sem érkeznek tömegével a nyugat-európai szintet képviselő tehetségek.”

Nyitókép: MTI/Koszticsek Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2022. június 19. 13:04
Van elmozdulás a Magyar labdarúgásban,mégpedig pozitÍv irányban.
Robertoo
2022. június 18. 22:15
Idióta! Semmi közöd a magyar válogatotthoz!
Gulyásleves
2022. június 18. 14:37
Keresve sem lehet hibát találni a magyar futballválogatott játékáN mAGYARORSZÁG -ALBÁNIA 0:1 vb SELEJTEZŐ...
LancelotDuLac
2022. június 17. 19:46
De szép is volt az a tavalyi 2021. szeptember 02. Magyarország - Anglia 0 : 4 - Keresve sem lehet hibát találni az angol futballválogatott játékában. "Habár" egy szimpla Vb selejtező volt igaz - de itt is csak majomhuhogásra tellett a aranylábúaktól, meg a csürhétől! xDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!