Az Erzsébet tér kellős közepén egy negyvenes férfi feküdt a fűben anyaszült meztelenül

„Gyakran járok gyalogosan és tömegközlekedéssel Budapest belvárosában. Az ott tapasztaltak egyre lehangolóbbak. Pedig itt születtem, a belvárosba jártam gimibe, egyetemre, ezer szál köt ide, szeretem Budapestet, de sajnos megváltozott, hátrányára.

A mai nap még a rendőrséget is hívnom kellett, mert a verőfényes februári napsütésben az Erzsébet tér kellős közepén egy negyvenes férfi feküdt a fűben anyaszült meztelenül. A jóember biciklijét maga mellett tartva, hátsó felét a járókelők és a kék égbolt felé fordítva napoztatta magát. Ovis csoport közeledett, az arrajárók pedig rezzenéstelen arccal vették tudomásul, hogy egy pucér férfi mellett sétálnak el a négy-öt év forma kisgyerekek.

A forgalmas téren egyedüliként nyúltam a telefonom után, a magamutogató férfi pedig lesajnálóan vigyorgott felém, üzenve tekintetével, hogy »mit ugrálsz, kisanyám, azt csinálok, amit akarok, ne szólj bele a dolgomba!«

És mintha e hozzáállás hatná át az egész várost: mi közöd hozzá, mit csinálok?!

A közszemérem lassan kivész, a tapintat, ami nélkül lehetetlen az egymás mellett élés, eltűnőben. Ordítva, káromkodva telefonáló, magánéletükbe kéretlenül az egész utazóközönséget beavató emberek a buszon, hogy – szintén mai eset – a metrópótlón áldozatára leső két zsebesről már ne is beszéljek. És nem csinál senki semmit, nem is mer, mert a fizikai erőszak is ott van a levegőben, legfeljebb erősebben markolja a táskáját.

Hajléktalan emberek méltatlan körülmények között az utcán fetrengve, drogos vagy alkoholos befolyás alatt álló, magukból kivetkőzött különös figurák – ugyancsak a belváros mindennapjainak szereplői.

A kozmopolita világvárosokban mindig sok különc fordult meg, de ez más. Ilyen fokú szenvtelen közömbösség és ennyi lehúzó, nyomasztó és félelmet keltő jelenet, mint amit az elmúlt időszakban tapasztaltam, biztos, hogy nem volt még 5-10 éve sem.”

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre