Che Guevara a balos tüntetéseken

2023. június 19. 18:56

Még mindig ott tartunk, hogy a kommunizmus bűneit egyszerűen nem veszik egy kalap alá a nácizmus bűneivel.

2023. június 19. 18:56
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Vasarnap.hu

„Sajnos meglehetősen kevés meglepődéssel, de ilyen gondolatok cikáztak át a fejemen, amikor megláttam, hogy az éppen esedékes balos tüntetésen, most nevezetesen a Parlament előtt valaki Che Guevara-pólóban tűnt fel. És senki sem mondta neki, hogy ez undorító. Senki sem állította meg azzal, hogy mit képzel, amiért egy terroristavezér képmását vette fel, aki személyesen is felelt azért, hogy százezrek élete kilátástalanná vált és milíciáival alsó hangon is ezrek életét vette el, számos országban.

Nem, nem szólnak neki. Ott ez az attitűd megfelel. Egyfelől persze megejtő látni, hogy legalább felvállalják, kik is a szellemi felmenőik, nem nekünk kell rámutatni, elvégzik helyettünk legalább ezt a munkát. Másfelől viszont undormány. Legyünk egészen konkrétak: napjaink balos tüntetései – nem csak Magyarországon – szélsőbalos tüntetések. Hangulatukban, követeléseikben, a feltűnő arcokat nézve, úgyszólván mindenben. Aki ezeken részt vesz, még ha saját magát nem is tartja szélsőbalosnak, számoljon azzal a következménnyel, hogy mivel ott 10-ből 9-en bizonyosan azok, hát rá is érvényes lesz az a mondás a korpáról és a disznókról.

2023-ban még mindig ott tartunk, hogy a kommunizmus bűneit egyszerűen nem veszik egy kalap alá a nácizmus bűneivel. Kifogásokat, mentegetőzéseket keresnek és megélhetjük, ahogy napjainkban szobrot kap Nyugat-Európában Karl Marx. Teljesen nyilvánvalóan felvállalják a jelenkor szélsőbalosai, sőt, az arcunkba nevetnek, hogy ők ezt is megtehetik, hiszen az a bizonyos felvilágosult, értelmiségi réteg, amely saját hitvallása szerint a mai napig eldöntheti, hogy mit szabad és mit nem, erre felhatalmazta őket. Ezért a Che Guevara-póló, ezért a Marx-szobor, ezért a relativizálás, ezért van az, hogy a mai napig fölmerülhet, hogy vörös csillagot tulajdonképpen szabadjon használni.”

***

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. június 20. 12:28
Azért volt más ilyen pusztító ideológia. Nem is tudom, hány emberhalállal. Párizsi forradalom. Hugenották mészárlása. Angliában katolikusok mészárlása. Amerika felfedezése, misszionáriusok, katolicizmus terjesztése. Szent Háborúk, Szentföldön. Muzulmánok, törökök Magyarországig. Tatárok szintén. Majdnem azt mondom, a sima Belga Kongó eset az szárazon, ideológia nélkül. Kiirtalak, csak úgy.
balbako_
2023. június 20. 05:54
Azok akik nem élték át nem értik miért is volt ez olyan szörnyű kor. Ha felakasztottak volna a főbűnösök közül nyolcat tízet és börtönben rohadna 40-50 a főkolomposok közül, akkor világosabb lenne.
FeketeFehér
2023. június 20. 04:35
Mondjuk oroszországban még bőven van Lenin és Sztálin kultusz, Putyin sem veti meg a szovjetúniós örökséget, de az Trombitásnak tetszik. Che Guevarától meg bekakil a kisgatyába. :)))
nana_81
2023. június 19. 21:57
Hogy nyugaton ilyen hülyék, az is nagyon gáz, de jobban értem, hisz nem tapasztalták meg, messziről nézve minden más. De hogy nálunk is van, aki képes felvenni egy ilyen pólót, az már a minősített esete a - nem is tudom, minek. Tudatlanság? Gonosz? (Harmadik lehetőség nemigen jut eszembe...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!