Rágalomária

2023. június 12. 16:26

Mely okból is támadja gyermekvédelmi törvényünket?

2023. június 12. 16:26
null
Kondor Katalin
Kondor Katalin
Magyar Hírlap

„Meglehet – sőt valószínű biztos is –, hogy sokan gyerekes, naiv ötletnek tartanák, ha kérdésözönt zúdítanánk az Európai Unió illetékes embereihez, ráadásul több témában, ajánlott levélben és válaszra várva. Ezerszám. Ugyanis azt az ellenünk való fenekedést, rágalomhadjáratot, amely napról napra erősödik, valahogyan meg kellene állítanunk, mégpedig oly módon, hogy egy percig se érezzék magukat kényelmesen a bennünket gyűlölők. Mert ez idő tájt úgy tűnik, a magyarokat folytonosan támadók, köztük a honi hazaárulók magabiztosan ülnek a magas lovon, s szorgalmasan dolgoznak tönkre tevésünkön. Elég sok jel mutatja, hogy nem sikertelenül. Azt meg szintén elég sok jel mutatja, hogy mi teljesen sikertelenül próbálunk védekezni.

Ezért gondolom, hogy a magát a demokrácia letéteményesének tartó uniós társaság, ha már ily végtelenül demokratikus, csak nem tagadhatja meg a hiteles választ például olyan kérdésekre, mint hogy nevezze meg, milyen valós bizonyítékokat tud felmutatni arról, mely okból is támadja gyermekvédelmi törvényünket? Minket tudniillik arról tájékoztattak, jogszabály mondja ki, hogy az uniós törvények szerint ez saját hatáskörünkbe tartozik. Ott, ahol oly nagy a demokrácia, ugyan írják már meg nekünk, magyarok millióinak, pontosabban válaszolják meg, mi a magyarázata annak, hogy a magasságos EU-ban a saját törvényeiket sem tartják be? Arra is kíváncsiak lennénk, mikor néznek már utána honi hazaárulóink busás pénzért rendre elszavalt rágalmainak, amelyeket hazánkra zúdítanak? Kérdezzük: csak nem önök bújtatják fel őket? Különben ugyan mivel magyarázzák egy bizonyos Molnár Csaba uniós képviselőnek azon mondatát, miszerint ő hazafias kötelességének tartja, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó pénzt, mert az néhány ember zsebében landol. Nos, mivel Molnár Csaba elfelejtette megemlíteni, ki ez a néhány ember, azt vártuk, legalább önök megkérdezik tőle, súgja már meg, ki az a néhány ember? De nem tették. Nyilván éppen Eva Kaili és korrupt bandája ügyét próbálták elbagatellizálni. Jól jön ilyenkor, hogy a magyarokkal lehet foglalkozni, amolyan fedőakcióként.

Bizony, ilyen értetlenek vagyunk mi, magyarok, hogy ezekre a kérdésekre, meg még sokra szorgalmasan keressük a választ. Hogy az önök jóvoltából nem találjuk, az már egy másik kérdés. Azt viszont naponta tapasztaljuk, hogy újból és újból felhangzanak az unió tárgyalótermeinek padsoraiból a rágalomáriák. Ellenünk. Mindennapos fejmosást kapunk például azért, mert az egyetlen emberi választ adjuk a már eleve erkölcstelen proxiháborúra, mert sem orosz, sem ukrán, sem amerikai és persze brüsszeli érdekeket sem óhajtunk előbbre, a magyar érdekek elé rangsorolni.”

***

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salamonhihii
2023. június 12. 22:57
Vári ügynök ,kivénült rezsimluvnya höhöö..
Lajoss
2023. június 12. 21:17
Vári elvtársnő,lemaradtál,ez a múlt havi kesmás gumicsont volt,figyelj oda jobban!
olajfa1
2023. június 12. 19:44
Ha a Magyar Kormány -mondjuk- a csalány ellen hozna törvényt akkor az lenne EU-EP ellenes... ha ugyan azt a törvényt az EU-EP hozná, és a Magyar Törvényhozás meg elfogadnaá... akkor az is "jogellenes lenne"... Bár mit csinál az Orbán kormány, az mindenképpen "jogellenes" lesz az EU-EP számára...
szürkeSzarvas
2023. június 12. 19:00
A pedofilokat a buzikkal maga az ÉLET mossa össze-lévén csak a (gyakran elmosódó) használt(!) "évjáratban" különböznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!