Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Házasság Hete

A házasság valóban kiállta az idők próbáját – mondta Beneda Attila helyettes államtitkár Kosztolányit idézve a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által, a Házasság Hetére szervezett Családbarát szemlélet, Munka-magánélet egyensúly c. konferencián. Beszámolónk.

4

Az ifjúsági garancia rendszer eredményei már az első két évet követően látványosak: a nem dolgozó, nem tanuló 25 év alatti fiatalok aránya a 2014-es 13,6 százalékról 2015-re 11,6 százalékra csökkent, a 2016 harmadik negyedévi adatok pedig szintén régóta nem látott kedvező munkanélküliségi és foglalkoztatási értéket mutatnak – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Hónapokig tartó nagyszabású, interaktív zeneoktatási roadshow kezdődik hét magyar városban, a Cseh Tamás Program támogatásával. A sorozat fővédnöke: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Boldog házasság, sikeres üzlet
2



Jegyescsomag
3





11 hónap alatt 48.920
4



Bálint-nap vagy Valentin-nap?
7

Milyenek (voltak) 2016-ban a magyar fiatalok?
4

4

„A házasság jó dolog”
7

3.024 szülés, 3.147 újszülött
1
Nem elég szavakkal

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója
3

2




Kerekes Monika és Madarász Isti
5



2


4


Safer Internet Day



Négy díjat söpört be


Budácsik Éva

Amikor az osztályommal megyünk valahová, érnek meglepetések. Akiket mindenhová autóval visznek, nem tudják, hogyan kell viselkedni, mire kell figyelni.

Jusztné Vincze Szabina

Nem egy család keresett már meg azzal, hogy úgy látja: túlságosan félénk a gyereke, nem akar a játszótéren a lába mellől mozdulni, nem meri szülinapokra elengedni, mert annál nyugodtabb helyzetekben is visszahúzódó, félénk, félős, s a szülei nélkül nem akar idegen helyen maradni.

Potocki Ágnes

Számtalan olyan helyzet lehetséges, amikor szülőként másként döntenénk gyermekünk iskolába indulásával kapcsolatban, mint ahogy azt az óvoda megítéli.

2

Dr. Bánhegyi Éva

Vannak kérdések, amelyek rendre felmerülnek a praxisomban, így arra teszek kísérletet, hogy az ezzel kapcsolatos sztereotípiákat eloszlassam.

4

Döbör Ágota

Az egyes életciklusok ismerete hasznos: segít eligazodni az aktuális feladatok és az esetleges elakadások felismerésében.

Potocki Ágnes

Vége a felhőtlen gyermekkornak – szoktuk mondani, mikor gyermekünk az óvodából az iskolába kerül. Bizonyos fokig ez igaz is, de ne siettessük, nem éri meg.

1

Dr. Dobó Márta

Nem biztos, hogy csak a tegeződésé a jövő!

9

Potocki Ágnes

Általánosan elfogadott vélemény, hogy a gyermek akkor kerüljön az iskolába, amikor ez számára a legkedvezőbb.

1

Szommer Evelin

Bármikor is kezdjük el a családi síelés megszervezését, a felmerülő kérdések ugyanazok: melyik típusú utat, illetve oktatást válasszuk? Döntéshozáskor mit vegyünk figyelembe, mivel járunk a legjobban?

3

Cserey Miklós

Mozaik szülőként kevesebb felelősséget érzünk, kevésbé gondoljuk azt, hogy szinte kizárólagosan rajtunk múlik, hogy milyen gyerekkora és milyen felnőttkora lesz a gyereknek. És itt kezdődnek a mozaik szülőség előnyei.

4

Potocki Ágnes

„Ne próbáld tökéletesíteni a gyermekedet, inkább azon dolgozz, hogy a kapcsolatotok legyen tökéletes.” Dr. Henker

Jusztné Vincze Szabina

Ha elég rámenős lennék, most rögtön elindítanám az első szülőfelkészítő tanfolyamot. De nem vagyok. Ráadásul mélyen hiszek az emberekben, s abban, hogy képesek saját erejükből felkészülni és fejlődni. De mégis, milyen felkészülés kellene? Tudatos és ösztönös egyaránt.

Potocki Ágnes

Próba-szerencse módszer, utánzás, természetes következmények

1

Dr. Bánhegyi Éva

„Boldog Új Évet!” a szokásos jókívánság, amelyet szilveszterkor használunk. Én magam azonban évek óta az „Egy Boldogabb Új Évet!” használom.

Potocki Ágnes

A humornak legalább olyan fontos szerepe van a mindennapjainkban, mint az értő figyelemnek és a szeretetnek.

Szommer Evelin

Sorban nyílnak a műanyagpályás síiskolák Budapesten és vidéken egyaránt.

1

Potocki Ágnes

A gyermekek érzelmeik és gondolatai kifejezésére gyakran használják a rajzolást, hiszen ebben a formában bátran kifejezhetik önmagukat.

Dr. Dobó Márta

Csodaváró Adventben lépegetünk. Közelítünk a Szentestéhez, a Gyermek születése napjához.

Cserey Miklós

Mi volt a legjobb a gyerekkori karácsonyokban? Jó ötlet-e az együtt-karácsonyozás, a „gyerekek kedvéért”? Mi lehet a jó ajándék és hogyan készüljünk rá? Mi a legfontosabb a karácsonyban?

Döbör Ágota

A nagy játék kínálatban nagyon nehéz eligazodni. Minek örülne a kisgyermek? Vajon mi a neki való játék?

Léder László

Öt kérdés apához karácsonykor.

1

Novák Julianna

Milyen törvény adta jogai vannak a szülő nőnek és ehhez képest milyen lehetőségekkel élhet az intézményi szülése során? Hogyan követi a hazai szülészeti gyakorlat a WHO ajánlásait? Hogyan válhatna elérhetővé a WHO által ajánlott normális szülésmód egyre szélesebb körben?

Potocki Ágnes

Használjunk ki minden adódó lehetőséget a beszélgetésre, a napi élmények, tapasztalatok megtárgyalására, mert ezzel fejlesztjük a legjobban beszédkészségét csakúgy, mint fontosságát a családban.

Dr. Bánhegyi Éva

Lassan megérkeznek az ünnepek és ezzel együtt a téli szünet, ami ismételten azt jelenti, hogy jön egy újabb időszakos kapcsolattartás.

Potocki Ágnes

A gyermek természetesen játékos formában képes a leggyorsabban tanulni. Éljünk ezzel a lehetőséggel!

Cserey Miklós

Aki hétvégi szülői helyzetben van, sokszor érzi, hogy nehéz a gyerekeivel fenntartani a korábbi kapcsolatot.

Potocki Ágnes

A mindennapi örömök megosztása és a rendszeres életritmus kialakítása nagyon fontos az egész család életében.

Szentandrási Dóra

Sorozatomban bemutatom, hogyan lehet a gyerekek kreativitását, nyitottságát megtartani, térlátását és gondolkodási képességét fejleszteni, önbizalmát erősíteni.

1

Potocki Ágnes

A gyermekek életének első 3 évében rendkívül fontos az őket körülvevő emberek hatása.

Turáni Szabolcs

Szülő vagyok. Apa vagyok. Valahogy kommunikálnom kell a gyermekeimmel. Minden nap. Ez olyan, mint levegőt venni.



Partnereink: