A Fidesz elnöke szerint ma Magyarország olyan gyenge országnak tűnik a kívülálló számára is, amellyel mindent meg lehet tenni.
2009. szeptember 10. 16:59
p
0
0
6
Mentés
Az Európai Unió fellépése, amely valószínűleg hosszú jogi procedúrát jelent majd, nem pótolhatja az egyértelmű és erőteljes magyar nemzeti alapú választ - hangsúlyozta Orbán Viktor a magyar-szlovák ellentétekről szólva csütörtökön Brüsszelben magyar újságíróknak. A Fidesz elnöke, aki az Európai Néppárt vezetőségi értekezletén tartózkodik a belga fővárosban, azt mondta: kétségkívül van európai dimenziója ennek a konfliktusnak. Azt is meg kell viszont érteni, hogy "az Európai Unió nem óvó bácsi, ahová el lehet szaladni, ha az egyik játszótársunk kibabrált velünk".
"A bajok gyökere ott van, hogy ma Magyarország olyan gyenge országnak tűnik a kívülálló számára is, amellyel mindent meg lehet tenni" - jelentette ki. A köztársasági elnökön keresztül végül is az egész országból gúnyt űztek - utalt arra a diplomáciai incidensre, amikor nem engedték be Szlovákiába Sólyom Lászlót. Szerinte ha ezzel szemben nincs viszontválasz, akkor ez legközelebb is be fog következni. Orbán reményét hangoztatta, hogy az unió majd Magyarország számára kedvező jogi állásfoglalást hoz. Aláhúzta azonban, hogy ez nem pótolja a szükséges erőteljes magyar válaszreakciókat, amelyek - jegyezte meg - egyelőre elmaradtak. A szécsényi kormányfői találkozótól - mondta - nem vár semmit. (MTI)
"Az egyik oldalon egy olyan kormány képviselője áll, amely az európai normákra és törvényekre fittyet hány, a másik oldalon pedig egy átmeneti, felhatalmazás nélküli, néhány hónap múlva már ki tudja, hol található miniszterelnök tárgyal" - mondta. Szerinte Magyarország ebben az átmeneti helyzetben, "amikor mindenki tudja, hogy ez a kormány nemsokára távozik", nem képes komolyan képviselni saját érdekeit sem nemzetközi tárgyalásokon. "Amíg nem lesznek választások, Magyarország nem nyeri vissza az erejét, nem lesz rend, nem lesz tekintély" - mondta Orbán Viktor.
Fico ellen két merényletet követtek el szerdán: az egyiket Jurij Cintula költő és biztonsági őr, a másikat pedig a mainstream média. Szégyenletes, ami történt.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
„A bővítés most újra beindult, de ha ebből Törökországot kihagyják, az stratégiai hiba lesz” – mondja Mehmet Kemal Bozay. A török külügyminiszter-helyettessel az NKE-n tartott előadása után beszélgettünk a török stratégiai gondolkodásról, a világrendváltásról, Törökország EU-aspirációiról, valamint arról, miért kiemelt kapcsolat számukra a magyar. Interjúnk.
Megjegyzem el is lehetne olvasni azt a törvényt. Például itt:
http://www.mkp.sk/index.php?option=com_content&task=view&id=2035&Itemid=61
1. §
(2) A szlovák nyelv előnyt élvez a Szlovák Köztársaság területén beszélt többi nyelvekkel szemben.