Megduplázták Kövér költségtérítését

2012. augusztus 29. 08:53

A Szigetszentmiklós és Budapest között ingázó házelnök utazási költségtérítése 313 ezer forinttal nőtt az előző egy évben – írja a Blikk. Kövér László teljes fizetése így eléri a 2,5 millió forintot.

2012. augusztus 29. 08:53

A Blikk rendelkezésére álló információk alapján 2010 óta megduplázhatták Kövér László országgyűlési elnök utazási költségtérítését, amely a politikus számára 313 ezer forintos havi jövedelemnövekedést okozott.

A bulvárlap hétfői száma arról számolt be, hogy a parlament képviselői a nyári szünet alatt is megkapják fizetésüket. A legnagyobb fizetéssel Kövér László házelnök rendelkezik, aki a különböző kiegészítő juttatásokkal csaknem 2,5 millió forintban részesül havonta. A Blikk korábban is cikkezett a politikusi fizetésekről, Kövér pedig egy tavaly júniusi írásban még 2,1 millió forintos jövedelemmel rendelkezett.

A változás oka az, hogy Kövér László utazási költségtérítése 313 ezer forintról 626 ezer forintra emelkedett, miközben képviselői és házelnöki tiszteletdíját, illetve lakhatási támogatását változatlan összegben folyósítják – írja a lap. A Szigetszentmiklóson élő Kövér utazási támogatásának növekedését az Országgyűlés Sajtóhivatala a Blikk kérdésére nem indokolta meg.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2012. augusztus 29. 14:22
Két gond van a képviselői fizetésekkel: 1. Miért nem lehet azt mondani, hogy a fizetés 2 millió forint és kész. Miért kell ezt a pénzt hat jogcímen folyósítani? 2. Miért vagyunk olyan szerencsétlenek, hogy annak ellenére, hogy jól megfizetjük a politikusainkat, mindig arra alkalmatlanokat választunk vezetőknek, akiknek még a minimálbér is ok lenne, ha a munka minőségéhez társítom a jövedelmet?
Terminátor
2012. augusztus 29. 14:08
most miért nem áll ki sajtótájékoztatóra nyomott fejű Szíjjártó és mondja : ez óriási pofátlanság !
négyzetgyök
2012. augusztus 29. 14:07
Én, ha tehetném, adnék neki egy Új-Zélandig szóló vanvéj tikettet.
chicano
2012. augusztus 29. 14:00
Én helyeslem hogy a bajuszos tahónak több pénz jár. Így leglább el tudja kapartatni Nyirő maradványait így fél év után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!