Mesterházy: A bizonytalan, liberális szavazókat szólítaná meg az Együtt 2014

2012. október 26. 08:44

Az MSZP elnöke szerint az Együtt 2014 célja a pártnélküli, bizonytalan és liberális szavazók megnyerése lehet; az új mozgalom csak akkor okozna versenyhelyzetet a baloldalon, ha az ellenzék jelenlegi szavazóit próbálná újraosztani.

2012. október 26. 08:44

Mesterházy Attila az M1 Ma reggel című műsorában pénteken azt mondta: a Milla, a Szolidaritás és Bajnai Gordon Haza és Haladás Egyesületének október 23-án bejelentett kezdeményezése, az Együtt 2014 akkor lesz sikeres, ha új szavazókkal tudja bővíteni az ellenzék táborát, kiegészítve a szocialista párt ma 1 millió 300 ezres szimpatizánsi körét. Szerinte versenyhelyzetet az eredményezne a baloldalon, ha az új szervezet ehelyett a demokratikus ellenzéki pártok jelenlegi szavazóbázisát próbálná újraosztani. Az MSZP elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, pártjának is célja, hogy minél több ma még bizonytalan szavazó támogatását megszerezze, ezért folytatják a programalkotást és az országjárást.

Mesterházy Attila a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt emelte ki, hogy a szocialisták programalapú együttműködésre készülnek az új választói mozgalommal „és mindenki mással” a demokratikus oldalon.nDe kitért arra is, tisztázni kell, a Milla Egyesület elnöke mit ért azon, hogy az MSZP-nek meg kell újulnia az együttműködéshez és le kell zárnia az elmúlt húsz évet, illetve azt is, hogy az új választói mozgalomnak célja-e a párttá alakulás, mert Juhász Péter szerinte erre is utalt.
 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ultracivil
2012. október 26. 11:41
Kedves újgenerációs MSZP-s barátom. AZ az 1,3milliós szimpatizáns legalább akkora tündérmese mint Matolcsi hamuka-pipőkéje. Nem kívánok jósolni, de azért érdemes a számok közé nézni, akkor amikor a magyar ellenszavazásokról beszélünk. Amikor 98-ban a Fidesz/MDF nyert akkor a MSZP-nek 1,4milliós rajongó tábora volt, majd a következő választásokra az ellenszavazatok eredményeképpen ez 2,4millióra nőtt és kb ez maradt 2006-ra is. Azután a korrupciótok büntetésére visszazuhantatok 990 ezerre. Az eddigi arctalan, semmitmondó puhapöcs ellenzéki politika és a korrupciós múltatok ezt a számot biztosan tovább csökkenti. Nem beszélve Orbán jól időzített leendő trükkjeire, amit biztosan megkaptok néhány újabb, jól felfújt korrupciós eset kapcsán 2014-ben. Tovább gyengült a poziciótok a DK-val és a kegyelemdöfést mostanában viszi be Bajnai. Annyit illet volna az pártiskolában megtanulni, hogy a magyar az nem szavaz,hanem büntet. Ha továbbra is az arcoskodás jön le az MSZP-től, akkor ugyanúgy jár, mint hős elődje az MDF. Mutatom a választási eredményeit: 1,2 millió - 649ezer - 139ezer - azután szép lassan egybeolvadt a Fidesszel. Szóval itt az idő nektek jó elvtársaknak ismét egymást kebletekre ölelni és létrehozni a FISZOP-ot, hogy még nyerhessetek, ha már úgyis egymás zsebeit tömköditek a háttérben.
nyuggközgazda
2012. október 26. 11:10
Egy bevallottan elfogult és végletesen leegyszerűsített amatőr politikai helyzetelemzés: A véleménykutató intézetek átlagos véleménye szerint a 8 millió választópolgár közül 1.6 millió a Fidesz, 1.2 az MSZP, 0.8 a Jobbik, 0.3 az LMP, 0.1 millió, a DK elkötelezettje. . A másik fele még nem választott pártot. Közülük várhatóan a fele, nagyjából 2 millió fog még regisztrálni és jobb híján orrukat befogva (copright by Sturm András) szavazni. A Fidesz és kapcsolt részei mindent (még nem egészen elegáns dolgokat is) meg fog tenni, hogy legalább ezt az arányt a választásokig fenntartsa, mert ez biztosíthatja számára a nyerést, az egyéni választókerületek magas száma miatt. A baloldalnak csak a Milla és egyéb egységbe szerveződést szorgalmazó mozgalmak sikeressége esetén van erre alkalma. És valljuk be, lehetősége is van, mert a még mozgósítható 2 millió, nagyobb része, a Fidesz volt támogatóitól csámborgott el, csalódva a 2010-es választásoktól várt eredményekben. Hogyan tudná a jobboldal ezt megakadályozni? Valószínűleg csak gyökeres politikai és személyi változtatások során tudná az eltántorgott tömegek zömét visszacsalogatni. Erre nem látszik lehetőség, a jelenlegi szoros szíjon fogott pártban elnyomják az ilyen törekvéseket. A másik szintén távoli lehetőség, az Ángyán, Mellár, Solymossy és a jelenlegi irányvonalat szőrmentén bíráló közgazdászok és professzorok köreinek párttá szerveződése. Ők nemcsak felszívhatnák a 2 millió zömét, hanem a Fidesz kibillent irányvonalát is egyenesbe hozhatnák egy lehetséges koalícióval. Hogy ezek a gondolatok reálisak-e, vagy csak egy botcsinálta amatőr álmodozásai, én nem tudom. (Elnézést József- és Kristóf Attila.)
kjkj945
2012. október 26. 10:57
http://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos+10%3A1-21&version=KAR
states
2012. október 26. 10:52
Meseházi küzd, mint disznó a jégen, nincs annál szánalmasabb látvány, mint amikor egy politikus a saját pártjában is bukásra áll, mert az óperencián túl, a Big Brother dönti el, hogy ki legyen a pártvezér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!