Kábeltévé és internet nélkül maradhatnak a nógrádi kistelepülések

2013. január 10. 10:41

Akár 40 Nógrád megyei településen is megszűnhet az internet és a kábeltévé, mivel a kisebb szolgáltatóknak komoly terhet jelent a közműadó, amelyet nem tudnak áthárítani a fogyasztókra.

2013. január 10. 10:41

Megszűnhet az internet és a kábeltévé mintegy 40 Nógrád megyei kistelepülésen a közműadó miatt, mivel annak költségeit a szolgáltatók nem tudják továbbhárítani – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Az egyik érintett szolgáltató, az Uniport Zrt. 2005-ben kezdett hálózatépítésbe a Karancs völgyében. A cégvezető Angyal János elmondása szerint a helyi polgármesterek keresték meg, mivel a multik kistelepüléseken nem terjeszkedtek, mivel az költségesebb és időigényesebb.

Az Uniport közel 300 millió forintos befektetéssel – amelyből 200 millió forint hitel – építette ki hálózatát, a beruházás azonban nem fog megtérülni, a felmerülő többletköltségeket ugyanis nem tudja áthárítani a fogyasztókra, akik már nem tudnának többet fizetni a szolgáltatásokért. Angyal János szerint a nagyobb felhősödések miatt a parabolaantennák sem jelentenének megoldást, és az interneteléréshez is más rendszerekre lenne szükség.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next adósság
2013. január 10. 22:49
Legalább könnyebben nyer Nógrádban az MSZP, mert nem tudnak majd utánanézni a szavazók az MSZP/DK/Libás disznóságainak. Hümm!
Papuska
2013. január 10. 22:48
Sajnos egyre inkább tapasztalnunk kell, hogy a helyes irány mellett születnek hibás intézkedések, főként a döntéshozók, még a vidékről a Fővárosba kerülők gondolkodásában is, a főváros - város centrikus szemlélet miatt. Ennek az adónak a pontatlan és átgondolatlan meghatározása ennek sajnos kiemelkedő példája. Az alföldi tanyavilágban egy háztartás, tehát egy család számára a szolgáltatások eléréséhez akár több kilométernyi közművezeték lehet szükséges. Az aprófalvas, hegy-völgyes dombos megyékben hasonló hosszúságú hálózat kell, hogy a modern világot eljuttassa az itt élőkhöz. Nagy harcot kellett vívni, különösen a multikkal, hogy az itt élő nem kevés ember is ember, az itt született és felnövő gyerekek számára akkora kulturális hátrány a szolgáltatások hiánya, amit nem lehet később behozni. Pontosan megkönnyíteni kellett volna, az ide futó vezetékek bevezetését, és nem lehetetlenné tenni! A fővárosból, vagy nagyvárosokból nézve, valamiféle szellemileg elmaradott emberek lakóhelye a vidék, aprófalvas része. Saját tapasztalataim szerint közel annyi értelmiségi, kvalifikált ember él ilyen vidéken. Tőlük, gyermekeiktől megvonni ezeket a szolgáltatásokat kegyetlen diszkrimináció! A Lajtától nyugatra egyre nagyobb divat, ilyen körülmények közé költözni, és egyszerre élvezni a vidék csendjét, és a modern kor vívmányait. Nálunk valamiért, főként a vízfejként működő Főváros és az itt honos gondolkodás hatására inkább a Dél-Amerikai tendencia működik. Később ennek a következménye tudatunkra is beláthatatlan! Minden elnéptelenedő falu egy csepp elveszett kulturális örökség, egy pici feladott Magyarország! A bezsúfolt város előbb utóbb élhetetlenné válik, ráadásul bekövetkezhet olyan szituáció, amikor ez óriási sérülékenységet okoz az országnak. Tessék ezt átgondolni!
Samsa
2013. január 10. 22:48
Minek, az internet a kis falvakba? Csak megbolondítja a vidéki emberek az a sok információ. Elég az, ha reggel bedobja a postás a Magyar Nemzetet, oszt jó napot!
fel is csút le is csút
2013. január 10. 16:43
tanuljanak latint meg olvassanak TÉNY-t, amit a párt öklei szerkesztenek meg gondos precizitással aszt jónapot! a zinternetből amúgy is csak dől a mocsok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!