A Fidesz szerint Simor nem támogatta a gazdasági növekedést

2013. február 28. 17:52

A Fidesz szerint Simor András távozó jegybankelnök sikertelenségének része, hogy nem hívta fel a devizahitelesek figyelmét az előttük álló adósságcsapdára, monetáris politikájával pedig nem támogatta a magyar gazdaság növekedését.

2013. február 28. 17:52

Puskás Imre, az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának kormánypárti alelnöke a Magyar Nemzeti Bank elnökének hatéves mandátumát lezáró sajtótájékoztatójára reagált így az MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményében. Simor András ezen egyebek mellett azt mondta, hogy az árstabilitás elérésével és fenntartásával támogathatja a növekedést, de megfelelő gazdasági környezetben a kamatszint további mérséklése is hozzájárulhat ehhez.

A leköszönő jegybankelnök kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy az MNB vezetésének az elmúlt hat évben kormányoktól függetlenül nem sikerült egészséges párbeszédet kialakítania a politikusokkal és ez nem a jegybankon múlt. Puskás Imre reakciójában ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy Simor András sajtótájékoztatóján saját teljesítményéről állított ki gyenge bizonyítványt. A kormánypárti politikus szerint a távozó MNB-elnök a „sikertelenség okát is megfogalmazta: a jegybankelnök nem tudott és talán nem is akart együttműködni az Orbán-kormánnyal”. Kiemeli továbbá, hogy Simor András nem hívta fel a devizahitelesek figyelmét az előttük álló adósságcsapdára, monetáris politikája pedig nem támogatta a magyar gazdaság növekedését.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. február 28. 20:01
Nem létező dolgot nem lehet támogatni!
James
2013. február 28. 19:59
Érdekes dolgok történnek mostanában. Nem mintha odáig lennék Simorért, de az ő nyakába varrni a devizában eladósodást, egy kicsit túlzás. Főleg annak fényében, hogy a fideszes önkormányzatok java része, sőt még a jelenlegi fideszes képviselők nagy része is azt vette fel, így egy kicsit nevetséges. Persze a végtörlesztés lehetősége - ha jól emlékszem ilyen már nincs is - nem sok embernek adatott meg. ...és ki is tudott ebben az országban végtörleszteni???
imres
2013. február 28. 19:46
"A Fidesz szerint Simor nem támogatta a gazdasági növekedést" Így van. Nem kell ahhoz nagyon képzett közgazdásznak lenni, hogy ezt a tényt bárki felismerje. Elegendő elgondolkodni azon, hogy a gazdasági növekedésnek milyen makrogazdasági feltételei vannak. Mit tett Simor? Belekapaszkodott az IMF és EU által erősen preferált megszorítás-központú gazdaságpolitikába, ami a zsugorodás politikája. A legnagyobb pofátlanság az volt, hogy a szocialista kormányok ezt a politikát magukévá tették, feladva ezzel potenciális függetlenségünket is.
tarackos
2013. február 28. 18:26
Ez annyira pitiáner, illik a fideszhez...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!