Szijjártó: A gazdasági érdekérvényesítés a külpolitika új fókusza

2014. augusztus 26. 14:10

A megváltozott világban a magyar külpolitika fókuszában a klasszikus diplomáciai feladatok mellett a gazdasági érdekek fokozott képviselete áll – mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, a külképviselet-vezetői értekezlet második napján tartott előadásában, hozzátéve: a nagykövetektől szeretne először értesülni arról, mit ír a külföldi média Magyarországról.

2014. augusztus 26. 14:10

A megváltozott világban a magyar külpolitika fókuszában a klasszikus diplomáciai feladatok mellett a gazdasági érdekek fokozott képviselete áll – mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden, a külképviselet-vezetői értekezlet második napján tartott előadásában.

 
Az államtitkár hangsúlyozta: politikai, gazdasági és katonai szempontból is gyors és alapvető változások zajlanak a világban, és ezek nyomán új világrend van születőben. Ennek vannak győztesei és vesztesei, és Magyarország a győztesek közé akar tartozni – mutatott rá.
 
Mint mondta, ehhez meg kellett újítani országot, át kellett szervezni a nagy rendszereket, és gyökeresen meg kell újítani Magyarország külpolitikáját is. A magyar külpolitika feladata a gazdasági érdekek érvényesítése az új világrendben – közölte.
 
Szijjártó Péter elmondta: nagyon sok országban ez már régóta így van, a KKM-ben testet öltött szervezeti integráció nem Magyarországon alakult ki először, hanem például Svédországban, Franciaországban és Szlovákiában is a külügyminisztérium feladatai közé tartozik a külgazdasági érdekérvényesítés.
 
Megjegyezte: fontos, hogy az erős termelő szektor kiegészüljön azzal, hogy az ország a kutatóközpontok bázisa is legyen, a magas hozzáadott értéket adó iparágakra is összpontosítani kell.
 
Az államtitkár kiemelte, hogy belátható időn belül Magyarországnak az élre kell állnia három területen: az ipar hozzájárulása tekintetében a nemzetgazdaság teljesítményéhez és az export GDP-hez mért aránya szempontjából az Európai Unióban, továbbá Közép-Európában az egy főre jutó külföldi közvetlen működő-tőke arányát tekintve. E célok elérésében nagy szerep jut a diplomáciai karnak, a külképviselet-vezetőknek is – magyarázta.
 
Szijjártó Péter szerint e célokból három feladat is adódik: az új külpiaci lehetőségek, az export növelése, az új munkahelyteremtő beruházások ösztönzése, valamint a magyar vállalatok külpiaci sikereinek segítése.
 
Úgy látja, a jövőben is arra kell törekedni, hogy egészséges, két lábon álló szerkezete legyen a gazdaságnak a kivitel iránya és az exportálók köre szempontjából. Ehhez növelni kell a szerepünket a Magyarországtól keletre eső, gyorsan növekvő piacokon, de emellett természetesen az európai és amerikai piacok megtartása is fontos. Arra is kitért, hogy míg a magyarországi munkavállalók 75 százalékát kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják, az exportból csak 15 százalékban részesülnek, pedig csökkenteni kell az ország kiszolgáltatottságát a nagy nemzetközi vállalatok termelésszervezési döntéseitől.
 
Az államtitkár közölte: a kormány minden szükséges szerkezeti és szervezeti változtatást végrehajtott, hogy a külpolitika minden eddiginél nagyobb mértékben segíthesse a külgazdaság növekedését. Szijjártó Péter e lépések között említette a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) létrehozását és azt, hogy az Eximbank bátrabb exportfejlesztési és exportfinanszírozási tevékenységet folytat. Beszélt még arról, hogy a gazdasági vegyesbizottságok a keleti relációban a legjobb eszközei a gazdaságfejlesztési együttműködésnek, továbbá arról, hogy megerősítették a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t, és a jövőben még 15 kereskedőházat nyitnak.
 
Az államtitkár azt is közölte, hogy a jövőben minden külképviseleten lesz legalább egy külgazdasági attasé.
 
Előadása végén pedig azt mondta a nagyköveteknek, hogy tőlük szeretnék először megtudni, hogy mi jelenik meg külföldön Magyarországról, hogy gyors és határozott választ adhassanak. Nem elfogadható, ha a magyar médiából előbb értesülnek erről, mint a nagykövet jelentéséből – közölte Szijjártó Péter.
 
Az évenként megtartott nagyköveti értekezleten a magyar külpolitika és Magyarország nemzetközi kapcsolatainak alakulásával foglalkoznak, értékelik az előző időszakot és megtárgyalják a következő év munkájának irányait.
 
A Külgazdasági és Külügyminisztériumban rendezett háromnapos, hétfőn kezdődött misszióvezetői értekezleten a kormány tagjai, államtitkárai, valamint a tárca vezető tisztségviselői osztják meg gondolataikat.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. augusztus 26. 18:59
Miután mindent megtettetek, hogy a külföldi befektetők jó messzire elkerüljék az országot. Szánalmas ez az erőlködés, hiteltelenek vagytok.
küllő
2014. augusztus 26. 18:50
"... Ennyire tehetségtelen, alkalmatlan kormánya még nem volt az országnak. Ellenzékben elhitették, hogy készenlétben állnak a zsenik a tudatlan posztkomcsik helyett. Lebénították a kormányokat a lekicsinylő, becsmérlő és nagyképű szövegeikkel. Aztán kiderült, hogy a zsenik nem tudnak számolni, fogalmuk sincs, hogyan kell egy országot vezetni. Csak lopni tudnak és hazudni, rombolni és pusztítani, közben a saját zsebeiket megtömni. Lejáratnak bennünket, szégyen magyarnak lenni, lassan közmegvetés tárgyai leszünk miattuk. Ilyen gyalázatos híre még soha nem volt a magyaroknak, mert ezzel a sötét társasággal azonosítanak bennünket..."
várúr
2014. augusztus 26. 18:19
Ügynökmúltról fecseg, komcsizik a ballib kórus. Ami egyszerre szánalmas és nevetséges. Felköpnek, majd alállnak. Komcsikereséshez elég lenne kicsit szétnézni a szűkebb családban, majd belebámulni a tükörbe. Bökjétek ki balfaszok, melyiktek szavaz Falusra, az unokáját bőgető, lovát nyihogtató, zoknis/papucsos emberkére? Melyiktek csapolt Furcsánynak, Mesterházynak, az wegész politikai szemétdombot süvöltöző bandának? Na, ki?
kukagyerek
2014. augusztus 26. 17:27
Ezt a faszit(?) meglátja valamelyik "külföldi partner", megszakad a röhögéstől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!