Idén 112 fiatal került az Erzsébet Talentum programba

2014. november 22. 12:35

A fiatalokat az Erzsébet-táborokban részt vevő 55 ezer gyerek közül választották ki, és hosszú távon sem engedik el a kezüket – mondta el Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

2014. november 22. 12:35

Száztizenkét fiatal vesz részt idén a zánkai Erzsébet-táborban az Erzsébet Talentum programnak köszönhetően, ahol segítséget kapnak tehetségük kibontakozásához – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, pénteken, Zánkán.

Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy a tehetséggondozás kormányzati szinten is kiemelt feladat, amelyet bizonyít a jövedelemadó egy százalékából megvalósuló Nemzeti Tehetség Program, amire idén közel 1,4 milliárd forintos forrás jut.

Az Erzsébet Talentum programról szólva az államtitkár elmondta, az 55 ezer Erzsébet-táborban részt vevő gyermek közül választották ki a mentorok azt a 112 gyermeket, akik az őszi és a tavaszi négynapos táborban részt vesznek. Ezt követően sem engedik el a tehetségek kezét, nyomon követik a fejlődésüket – tette hozzá.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szakipeet
2014. november 24. 17:19
Ne feledkezzünk meg azoknak a tanároknak, nevelőknek, edzőknek, pedagógusoknak se a munkájáról, akik a a gyerekeket bevonják, támogatják, bátorítják a fejlődésre. Nekik van egy díj most kiírva, hat tanár és három edző kaphatja meg, aki sokat tett a tehetségek kibontakozásáért. Bárki jelölhet online aki ismer ilyet itt van a részletes kiírás: http://glurl.co/peldakep
Ángyán Páván
2014. november 22. 20:59
Ne csak a kiválasztottaknak legyen esélyük. Nagyon helyes.
alex.leopardi
2014. november 22. 15:42
örülök Nekik,sok sikert,a legszebbeket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!