KDFSZ: Korlátozni kell a vasárnapi munkavégzést

2014. november 17. 11:00

Korlátozni, nem pedig ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint, amely magasabb alapbért is biztosíttatna a munkavállalóknak.

2014. november 17. 11:00

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerint korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést, ezért az érdekképviselet nem ért egyet a VOSZ javaslatával – közölte a szakszervezet hétfőn az MTI-nek eljuttatott sajtónyilatkozatában.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára november 14-én a Napi Gazdaságnak elmondta: azt javasolják, hogy a foglalkoztatottak vasárnapi munkavégzését kössék önkéntes nyilatkozattételhez, amely nyomán a hétvégi munkáért plusz pihenőnap, a jelenleginél magasabb bérkiegészítés is járna.  
 
A KDFSZ szerint ugyanakkor „a munkahelyén megfélemlített munkavállaló” nyilatkozat tételének önkéntessége csak látszat, sokan nem merik őszintén felvállalni a valós szándékukat, mert attól félnek, hogy elveszítik a munkahelyüket. A szakszervezet szerint az elmúlt évek tapasztalata alapján bebizonyosodott, hogy az új munka törvénykönyve (Mt.) azon feltevése, mely szerint a munkáltató és munkavállaló azonos pozícióból tárgyal, illúzió.
 
A szakszervezet kifejti: a VOSZ is rámutatott nyilatkozatában arra, hogy a legtöbb dolgozó csak a bérpótlék miatt vállalja a vasárnapi munkát, azért, mert az alacsony alapbérből nem tud megélni. Az alacsony bérszint önmagában is kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat - hívta fel a figyelmet a KDFSZ, amely szerint a kereskedelmi dolgozóknak magasabb pótlékok helyett magasabb, a tisztes megélhetést biztosító alapbért kellene kapniuk.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komondor
2014. november 17. 12:15
Ezt mondd a közgépeseknek te gyökér!
Felebarát
2014. november 17. 11:34
" A szakszervezet szerint az elmúlt évek tapasztalata alapján bebizonyosodott, hogy az új munka törvénykönyve (Mt.) azon feltevése, mely szerint a munkáltató és munkavállaló azonos pozícióból tárgyal, illúzió." azt hiszem ez a lényeg :D
cutcopy
2014. november 17. 11:30
Úgy néz ki ebben a kérdésben az eladók és a vásárlók érdekképviselete fog megküzdeni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!